 |
A könyvtár Világjárók sorozata folytatódott egy teltházas közönségtalálkozóval Ausztráliából jöttem…Kiskunmajsától - az ausztrál katedráig Egy majsai fiatal tudós képes élménybeszámolóját hallgathattuk: népek, kultúrák, környezet, ökológia, hagyományok és lehetőségek és minden másról. |
Vendégünk: Mózer Attila elektrokémikus professzor, (University of Wollongong), amatőr hegyikerékpáros és óceánhorgász
Beszélgetőtárs: Sebestyén István újságíró, lelkész
Attilát sokan ismerték, hiszen óvodába, általános iskolába is Kiskunmajsán járt. Barátai, osztálytársai közül is jó néhányan eljöttek a találkozóra. Szülei, bátyja és családja is itt élnek a városban. Sebestyén István pedig remekül vitte a beszélgetés fonalát -így a közönség, hol nagyokat nevetett, hol csodálkozva hallgatta a színes párbeszédet. Attila a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, majd egy ösztöndíj program keretében tanulhatott a választott szakon Japánban is. Ez később meghatározta eltökéltségét az elektrokémia iránt és a japán precizitás, munkamorál és filozófia, kultúra. Szerelmet és feleséget is hozott a szép ország Attilának, sok baráttal, családdal. Az egyetem befejezése és a diplomával a zsebében, egy szakmai lehetőség folytán a Linz-i egyetemi klinikán kutatással és további tanulmányokkal szerzett PhD doktori fokozatot. A napelemek technológiájával már a 2000- es évek elejétől foglalkoztak, munkájukra felfigyelt a szakmai világ is. Attila és csapata ma már nemzetközi hírnévnek örvend. Attila és családja közben Ausztráliába költöztek, ahol a Wollongong-i egyetemen tanít és továbbra is foglalkozik az elektrokémia elemzésével, lehetőségeivel. Az újrahasznosítás fontosságára is nagy hangsúlyt fektetnek. Mesélt még hosszasan színes, érdekes és a jövőt meghatározó munkájáról. Sebestyén István újságíró kíváncsi volt a nézők nevében is, hogyan illeszkedtek be japán-magyar házaspárként angol nyelvvel Ausztráliában? Milyen kultúrával, értékekkel, hagyományokkal, találkoztak?
A gyermekeik már ott születtek, ma már kamaszok – milyen az oktatási rendszer, a szociális és egészségügyi háló? Nagyon élvezhető színes kalandozásokkal tarkított beszélgetést hallgathattunk, roppant élvezettel és ráadást is kérve, meséljen még Attila a csodálatos Ausztráliáról a, természeti kincsekről, nevezetességekről. Az ősi kultúrától a kedvenc hobbiig.
Mint kiderült a kerékpározás és az óceánhorgászat kapcsolja ki. De barátokkal sokszor vállalnak önkéntes tevékenységeket szeretetkonyhán, vagy ahol szükség van kézzel is segítenek eszközök készítésével. Így hasznos az idejük és kisebb -nagyobb közösségek is szívesen jönnek létre, akik már együtt segítenek további jószolgálati tevékenységeket. Nem számít, hogy ki -kicsoda, az együttlét és a jó közösség a cél a lényeges.
Attila nagyon szerény, nagyon természetes ember, szórakoztató humorral és szerénységgel. Jó szívvel emlékezett meg városáról, tanárairól, néhány anekdotát is kaphattunk. Csendesen elhallgatta, hogy professzor is, szóval ilyenkor mondja a magyar és a majsai ember – az Attila – a mi gyerekünk! Prof. dr. Mózer Attila elektrokémikus /egyetemi tanár – ma és más napokon sem a titulusának él, hanem a munkájának és családjának. Gyönyörűen beszél anyanyelvén és hazai kapcsolatait a családdal, barátokkal heti, napi szinten tartja az internet adta szerencsés világunkban. Közönségkérdésekkel folytatódott az est – barátok, pedagógusok szóltak még hosszasan Attilát gyermekkorból ismerők. Mindannyian elismeréssel szóltak a gyerekkori barátról, aki most -ennyi év után, ilyen rangos nemzetközi tudósként is, szerény és földön járó ember maradt. Attila felé az utolsó kérdés az volt: Magyarként, Magyarországról és Kiskunmajsáról, mit vitt magával a lelkében?
Nem kellett gondolkodnia – nagyon természetes volt és meghitt a válasza: az erőt, amit a családom adott, a szüleimtől kapott értékrendet, testvéremmel együtt megélt éveket, amit igyekszünk családosan fenntartani egymás látogatásával. Elvittem a jó és erős oktatási rendszerünk ismereteit, amit megtanulhattam, minden pedagógusnak köszönet érte. És a hitemet kaptam meg, ami erőssé tett, akkor is mikor nehéz helyzetben, nekem is szükségem volt a fohászra a hitre és reményre. Hiába a munkám racionális anyagelméleten működik, az ember nem. Kiskunmajsai vagyok. A kun dacot adta, hogy elszánt vagyok, képes vagyok végigvinni dolgokat, mert hiszek benne. Ez a kunság a kun nemzeti tájegység embereire jellemző szívósság és kitartás. Az ősi ösztön, ahogy a kietlen pusztát megművelték, a homokhátságot megkötötték szőlővel, erdők telepítésével, állatgazdálkodással, hosszú, szívós, kitartó munka gyümölcse. Ezt a vért öröklik a generációk, akik itt nőttek fel. Ezt az erőt jóra kell használni. A japán kultúrával ás az ausztrál nép pozitív szemléletével összegyúrva – köszönöm jól vagyok. Mindennek így kellett történnie. Köszönöm, hogy ilyen sokan megtiszteltek engem, hogy eljöttek a könyvtárba a találkozóra. dr. Törökné Kuklis Edit moderátor, könyvtáros a nyitás után, zárásként megköszönte az est vendégeinek Sebestyén István újságíró munkáját, Mózer Attilának, hogy elfogadta a meghívást a londoni nemzetközi konferencia után és családi találkozója mellett.
Kis állófogadással és hosszas baráti beszélgetéssel, sötétben ért véget az értékes este.
Aki többet szeretne megtudni a nemzetközi hírű tudósról és a majsai Mózer Attiláról -az a könyvtárból kölcsönözhető Majsai arcok című kötetet keresse. Helyismereti anyagunk értékes darabja. 21 portré ,21 majsai fiatal, akik Kiskunmajsa híre mellett a maguk tehetségét és tudását a világnak adták. Szerzők: Sebestyén István, Juhász Krisztina és Szekeres Béla. Borító és grafika: Pócsik Olga. Fotó: Tapodi Kálmán. A kötet második része érlelődik, van érték Kiskunmajsán.
Világjárók sorozatunk folytatódik, kérjük figyeljék oldalainkat a közösségi médiában és weboldalunkon is.
