www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Fábián Janka írónő volt a könyvtárunk vendége
 
 

Fábián Janka írónő volt a könyvtárunk vendége

Nyomtat
thumb fabianjanka2017 6 

Az író-olvasó találkozót nagy izgalom előzte meg, hiszen olvasóink körében nagyon népszerűek az írónő könyvei.

 

Így az F betűs polc leüresedett – ami a könyvtárosok szemében örömöt jelent – hiszen kikölcsönzés alatt vannak a hiányzó kötetek. Így régen jártunk már, hogy valaki kérését nem tudtuk teljesíteni, még előjegyzésre sem! 

Talán a beharangozó és a szép, hívogató plakát, meghívó enyhítette ezt a csalódottságot.

A könyvtárosok és az olvasók is nagy szeretettel, érdeklődéssel és örömmel várták az író-olvasó találkozót a híres írónővel. Koncz-Balog Kata szívbéli megnyitója után dr. Törökné Kuklis Edit könyvtáros ismerős beszélgetőtársként hangulatos estét varázsolt az írónővel és az értő közönséggel.

„Fábián Janka, egy szívből dolgozó írónő élete”

Fábián Janka egyre nagyobb ismertségnek és szeretetnek örvendő magyar írónő, aki annyi nagyszerű regényt hagyott már az utókorra, hogy ha több nem jutna eszébe, akkor is bevésődne az utókor számára. A kortárs magyar irodalom egyik jeles alakja ugyanis nem egy átlagos írónő, nem is egy átlagos alkotó, sokkal több annál! Nosztalgikus megközelítésű történelmi regényei szó szerint elvarázsolják az olvasót. A magyar romantikus regényirodalom legszebb hagyományait idézik fel, amelyek kapcsán mindenki valóban egy igazi, érzelmekben gazdag időutazáson vehet részt könyvei olvasásakor. …

Ki Ő? – amit megtudhattunk róla a közönségtalálkozón:

Fábián Janka 1973-ban született. Eredeti neve Mezei Johanna és 14 éves korától Budapesten él. Kislányként nagyon sok időt töltött Kisnémediben, ahol nagymamája lakott. Később a Miskolci Egyetemre került, ahol angol és történelem szakon végzett, pár évvel később pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia szakán szerzett oklevelet.  Tanít és ír. Ír és Tanít. Sokat dolgozik.

Fábián Janka szerint az írás számára mindig egyfajta gyerekkori álom volt, hiszen sokáig írogatott, de leginkább csak a fióknak, önmagának. Naplóval kezdte, mint sokan mások, de egyre összetettebb történetek körvonalazódtak a fejében. Munka mellett így nekilátott első regényének, amely félig szerzői kiadásban jelent meg.
Érdekesség, hogy az írónő egy romantikus trilógia óta szinte csak és kizárólag történelmi regényeket ír, amelyek megfelelő romantikus szállal átszőve úgy mutatják meg a múltat, ahogyan talán egyetlen magyar író sem volt még képes arra korábban. Janka szerint minden könyvében van egy kicsi történelem, de vannak művei, amelyekben a romantika hangsúlyosabb, ami azonban kétség kívül minden írásában közös, az a gördülékeny fogalmazás, a magával ragadó történet, a kiszámíthatatlanság, valamint az utolérhetetlen élmény, amelyet egy-egy történet előidéz az emberben.

Könyvei toplistásak, illuszrációi gyönyörűek, a fedőborítás pedig ajándékként kíséri a szellemi mondanivalót.

Első sikereit trilógiájával érte el, az Emma szerelme, az Emma fiai és az Emma lánya ugyanis megjelenésüket követően heteken át vezették a magyar eladási listákat.  Ez történt 2009 -ben: azóta lassan a huszadik kötetnél jár, amelyek közt van regény, novella, E- book.

Az írónő magával ragadó, szerény személyiség. Az esten a regények keletkezéséről, kulisszatitkairól, a történelmi hátterek korhű kutatómunkáiról beszélt, és a számára fontos hitelességről, amely a cselekmények és szereplők történelmi múltba illeszkedésében jelennek meg.

Könyvei olvasásakor, az időutazások során eszünkbe sem jut, mekkora sziszifuszi munka egy-egy történelmi családregény kordokumentálása. A helyszíntől a ruházatig. Az emberi szokásoktól a társadalmi viszonyokig. A helyszínek, épületek, szolgáltatások hitelesek legyenek. Szereti a szereplőit, de nincs kedvenc könyve. Mindet útjára engedi az olvasók felé.

A címeket és neveket az élményeihez köti, szereti, ha az is illeszkedik hangulatában, atmoszférájában az adott regényhez.

A romantikus történelmi regények királynőjének szerény személyisége mellett egy karakán, mai, modern fiatal Nő is lakozik. Aki igyekszik több lábon állni és nagyon is a mai világhoz igazodik. Az internetes világot a jó oldaláról kell nézni, ahogy az E-book előnyeit is.

Az olvasói kérdéseknél elhangzott: Mit üzen Fábián Janka a szereplőin keresztül a mai nőknek?

-   „ Az előző korokban sok nehézséget éltek át az emberek. Azok az igazi problémák. Ma egy szép korban élünk, amelyben jó élni.

- Vegyük észre a szépet! Éljünk békében és harmóniában."

Fábián Janka gyönyörűen illusztrált könyvei gyorsan gazdára leltek. Az olvasók hosszú sorokban, türelmesen dedikáltattak, az írónővel bárki elbeszélgethetett.

Köszönjük az irodalmi és történelmi időutazást, amelyben mindenki szereplő volt az író-olvasó találkozó alatt. Fábián Janka bevonult a Kiskunmajsai kor–történelembe.

Fábián Janka könyvei megtalálhatóak könyvtárunk polcain – amikor visszahozzák őket.

 thumb fabianjanka2017 1 thumb fabianjanka2017 2 thumb fabianjanka2017 3

thumb fabianjanka2017 4 thumb fabianjanka2017 5 thumb fabianjanka2017 6

thumb fabianjanka2017 7 thumb fabianjanka2017 8 thumb fabianjanka2017 9

thumb fabianjanka2017 10 thumb fabianjanka2017 11 thumb fabianjanka2017 12

 
 
 
 
left direction
right direction
V. Kulcsár Ildikó író, újságíró  2017-ben
Grecsó Krisztián író, költő 2017-ben
Sándor Anikó író, újságíró 2017-ben
Fábián Janka írónő 2017-ben
Nóvé Béla történész, esszéíró, dokumentumfilm-készítő 2016-ban
Endrei Judit bemondó, szerkesztő-műsorvezető 2016-ban
Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár 2016-ban
Paál Zsolt író, pedagógus 2016-ban
Imre Balázs műsorvezető, szerkesztő 2016-ban
Paskuj Iván fényképészmester 2016-ban
Simai Mihály József Attila-díjas költő 2016-ban
Veszelszki Ágnes új média kutató 2016-ban