Bács-Kiskun megye múltjából 23.

Nyomtat
bkmm 23

Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 23. kötet.  Kecskemét, 2009

Cseri Gábor: A Délpest Megyei Mezőgazdasági Kiállítás Kiskunhalason 1942-ben

1942. szeptember 6-án kezdődött nagyszabású halasi rendezvény krónikáját közli az írás. „A város képviselőtestülete 1942. január 26-án határozta el, hogy egy szeptember hónapban megtartandó mezőgazdasági kiállítás megrendezését javasolja. Dr. Kathona Mihály polgármester a földművelésügyi miniszterhez június 22-én a következőket írta: A kiállítás célja, hogy a vármegye déli része mezőgazdasági termelésének előrehaladásáról bizonyságot tegyen és bemutassa, hogy a vidék gazdatársadalma – a súlyos vízkárok ellenére is – tudja és megteszi kötelességét a munka frontján háborúban álló hazájával szemben. Célja ezen kívül a kiállításnak, hogy a kiállított termények, elsősorban a gyümölcs, szőlő és bor értékesítésének lehetőségét fokozza…” Ránk vonatkozó helytörténeti  értéke is van a tanulmánynak, mert a borversenyen a majsai Törtely Kornél 1941-es évjáratú muskotály bora bronz minősítést kapott. Cseri Gábor tanulmánya segítségével gazdaság- és társadalomtörténeti ismeretekhez juthatunk a korszakról.

Sóber Péter: A Bács-Kiskun megyei cigányság integrálása a szocializmus korai időszakában (1946-1965)

A tanulmány fejezetcímei: A cigányság helyzete a második világháború után, A szocializmus lépései a romák élethelyzetének javítására, A Bács-Kiskun megyei helyzet, Párthatározatok, A Bács-Kiskun megyei tapasztalatok, A kecskeméti cigányság helyzete. A Bács-Kiskun megyei tapasztalatok fejezetben említi a szerző konkrétan településünket: „Négy évvel később, tehát 1962-ben újra napirenden volt a cigánykérdés a vb-tagok között. […] A műveltségi színvonal emelése érdekében be kell iskolázni minden tanköteles cigánygyereket. Átmenetileg túlkoros osztályokat is létre lehet hozni. Mélykúton, Kiskunmajsán, Jánoshalmán és Kecelen cigány napközi otthonok létesítését is engedélyezik.

Értékes dokumentuma gyűjteményünknek. A téma iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.