Gyermeknapok a könyvtárban

Nyomtat
thumb mora20190605 9 

A Gyermeknapok a könyvtárban programsorozat folytatásában a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai látogattak el, Figura Tünde pedagógus és Vas Noémi asszisztens közreműködésével. 

 Először csapatjátékokkal hangolódtunk a foglalkozásra. Szelek szárnyán és forgószélben szereztünk magunknak barátokat - ami bizonyította, hogy a gyerekek is képesek egymásért tenni. Szembeszállni a „gonosz erőkkel” (mint a mesében) és elnyerni a jutalmat - jelesül egymás barátságát! A sikerélményeken még dalokra is fakadtunk, majd a hangulat megalapozása után boldogan huppant mindenki a varázslatos babzsákokba. Beszélgetésekkel folytatódott a délután, mindenki „kinyílt” és a babzsákok ölelésében csupa csuda kis élettörténetek kerültek elő. Néhol pisszenésnyi csend volt, máshol nagy derültség. Mindenki sorra került és elmondható, hogy a foglalkozás ezen része alatt minden gyermek és a könyvtáros is megérezte azokat az emberi kincseket mint, - összetartozás, barátság, élmények, közösség, emlékek, játék, empátia, mesék és igaz mesék – gyerekek és felnőttek itt és együtt.

A csoport egész évben járt a könyvtárba. Itthon lettek a gyerekek. A gyermekrészleg polcai, könyvei sarkai, asztalkái - játékai és a foglalkozások dramatizált játékai, bábjátékai és a baráti beszélgetések - ott maradtak a kis szívekben. A megfogant tudás és ismeretek pedig a fejekben. Talán ezt hívják élménypedagógiának. Köszönjük a kitartó és lelkes csoportnak és pedagógusainak, az iskolának, hogy a könyvtárunkat is választották. Egyik maradandó emléke a 2018-2019-es tanévnek a Móra Iskola csoportjának látogatásai. A mai napon a gyerekek - meseélmények és élőtörténetek szerepjátékával, valamint egy-egy kedvenc mese bábjátékos minielőadásával - tették vidámmá az irodalmi gyereknapot a könyvtárban. Vidám vakációt kívánunk!

A gyermekkönyvtár egész évben minden korosztályt vár! A meghosszabbított gyermeknapok a könyvtárban programsorozatot június14-ig lehet igénybe venni. Majd találkozunk a könyvtár nyári táborában!

thumb mora20190605 1 thumb mora20190605 2 thumb mora20190605 3

thumb mora20190605 7 thumb mora20190605 8 thumb mora20190605 9