Kádár Annamária mesepszichológus – módszertani- és műhelynap a könyvtárban

Nyomtat
thumb kadaranna20181020 9 

A második előadás már nyílt és felszabadult beszélgetéssé oldódott az első öt perc után. Annamária a nyitottságával, vidámságával és mindenkit megszólító barátsággal olyannyira feloldotta a légkört, hogy hol sírtunk, hol nevettünk. 

 Az érzelmi hullámvasút az életünk része a személyiségünk a gondolataink vállalása, annak megélése legyen természetes mindannyiunkban. Amikor harmóniában vagyunk önmagunkkal, akkor tudunk a külvilágnak, a családnak a szakmai munkáinkban kiteljesedőbbé válni. Nem megfelelni! Csak kérdeztünk és csak ömlött mindannyiunkból ezer szó. Anna mindenkit megnyitott. Varázslatos és felejthetetlen élményben volt részünk! Hol szárnyakat kaptunk, hol hamuban sült pogácsát. Lilla és Tündérbogyó élettörténete mindenkinek adott behelyettesítő gondolatokat. Ahogyan okkal kapott apró ajándékokat Anna is - lila játékkarórát, - (neki is legyen énidő) a mesebeli zöld sárkányt pedig mindenki ismeri – őrizze Annát is, mert támaszra a hősöknek is szükségük van. Ahogyan Kádár Annamáriára – határon innen és túl – vagyis Óperenciás tengeren innen az üveghegyen túl – stílusosan. A délelőtt gondolataiból:

Családtörténetek, hamuba sült pogácsa, a fekete bárányokat se bántsuk, életmesék a szándéktól a születésig, írjunk naponta naplót - pár mondatban a jó és rossz történésekről,a negatív élményeket alakítsuk pozitív történéssé és megérkezik a megoldás, átkeretezése a meséknek, a negatív spirálban nem szabad benne maradni, a rosszból is ki kell emelni a jót, a gyerekszáj mindent megold, titkok és tabuk – nem maradhatnak a gyermekekben, az örökbefogadott gyermekek, a mozaik családok, a nagycsalád és tradíció fontossága , az életben a veszteséget is meg kell élni és tanulni, életút interjú, történeteket adjunk ajándékba,a képek is történetek, testvérféltékenység, iskolapszichológusok, fejlesztő szakemberek és a pedagógus - szülő kapcsolatok a közös a gyermek a tét – inspiráló személyek kiégés és mókuskerék,felnőttek életmeséi a családi generációk együtt töltött idejének – értéke, a mese gyógyító ereje, AZ ELSŐ -NEM- AZ EGO MEGSZÜLETÉSE! –. Érzelmi intelligencia fejlesztése szülőknek, szakembereknek és gyermekeknek. Végezetül ajánljuk szeretettel Kádár Annamária gondolatait és könyveit:„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből, és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”Íme, hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked, de nem lehet, mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.”

Támogatóink: kiskunmajsai Tourinform iroda, Viki virág, Kunsági HírlapMajsa InfóRádió 1. Köszönjük!

thumb kadaranna20181020 3 thumb kadaranna20181020 7 thumb kadaranna20181020 8 

thumb kadaranna20181020 9 thumb kadaranna20181020 13 thumb kadaranna20181020 14