www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2016 Vendégünk volt Nóvé Béla történész, esszéíró, dokumentumfilm-készítő
 
 

Vendégünk volt Nóvé Béla történész, esszéíró, dokumentumfilm-készítő

Nyomtat

thumb novebela 4 

Az ’56-os irodalmi estek sorozatban Nóvé Béla történész, esszéíró, dokumentumfilm-készítő tartott előadást „A forradalom árvái” címmel, és levetítette a Patria Nostra – ’56-os menekült kamaszok a Francia Idegenlégióban dokumentumfilmet, ill. az azonos című könyv is bemutatásra került. 

 A vendégeket házigazdaként Pap Eliza történész, muzeológus, a Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár munkatársa köszöntötte. A rendezvényre ellátogatók rendkívül izgalmas és tartalmas programon vehettek részt, hiszen ritka esemény Kiskunmajsán, hogy dokumentumfilm-készítő  személyesen mutatkozik be a közönségnek.

„Az 1956-os forradalom leverése után, az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt, és csakhamar a háborgó Algériában találta magát. Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, ahol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon. A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak.

Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta a kollektív „emlékezetmunkára”, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén „Patria nostra” címmel. (Dunatáj, 2016) Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.” (www.balassikiado.hu)

A kötet könyvtárunkból kikölcsönözhető!

thumb novebela 1 thumb novebela 2 thumb novebela 3

thumb novebela 4 thumb novebela 5 thumb novebela 6

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022