„Kincskereső” és a kiskunmajsai emlékek

Nyomtat
thumb 2

Találkozás a 80 éves Simai Mihállyal 10. Országos Könyvtári Napok - Nagy Könyvtári

Show keretében

„fogj kezet ezzel a verssel!

szeresd hogy lázas és perzsel

azt akarja hogy mondd el

ujjongd és súgd és zokogd el

száddal szemeddel szíveddel

- segít hogy egy percre érezd

nincs közöd időhöz térhez

csak fényhez örömhöz reményhez

az élet végtelenjéhez"

Simai Mihály: Fogj kezet ezzel a verssel!

Sokunknak jutott ebből a gyönyörű versből. Fénymásolt lapon, dedikálva. Gazdára találtak az ajándék könyvek (köztük a Nevetni arany című kötetek, Simai Mihály szerkesztésében – az esten megjelent diákok kapták). Így aki eljött október 8-án a könyvtárba, nemcsak kereste a kincset, de rá is talált.

Simai Mihály megígérte, hogy idén is eljön, így folytattuk a félbemaradt beszélgetést.  Biztosan emlékezetes maradt számára a tavalyi találkozó, mert a Kossuth Rádióban, egy beszélgetésben utalt a kiskunmajsai rendezvényre. Akkor nem esett szó a Kincskereső gyermek és ifjúsági irodalmi folyóiratról, melynél a József Attila-díjas költő élete negyedét töltötte, munkatársként, főszerkesztő helyettesként, majd 1992-től 1995-ig főszerkesztőként. Most beszélgetőtársával, Faludi Éva tanárnővel felidézték (s egy vetített arcképcsarnokban meg is idéztük) a folyóirat korszakait, főszerkesztőit, szerkesztőit, munkatársait, s azokat a híres költőket, írókat, (magyarországiakat, külföldieket, erdélyieket, vajdaságiakat, felvidékieket), akik közül sokan már nincsenek köztünk: a lista nem volt teljes, nem is lehetett...

 Egy kis ízelítő a „végtelen” listából:

Egy kis ízelítő a „végtelen” listából:

A Kincskereső főszerkesztői, szerkesztői, munkatársai voltak: 

Hegedűs András, Deme László, Dobcsányi Ferenc, a kiskunmajsai születésű Grezsa Ferenc, Szepesi Attila, Tandi Lajos, Baka István, Madácsy László, Rigó Béla, Koleszár Márta, Csukás István, Szabó Magda

A Kincskereső szerzői voltak:

Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Janikovszky Éva, Baka István, Nagy Gáspár, Ratkó József, Lázár Ervin, Csoóri Sándor, Kormos István, Annus József, Gianni Rodari, Stanislav Lem, Kipling, Prevert, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Fehér Ferenc , Farkas Árpád, Tolnai Ottó

A Kincskereső illusztrátorai voltak:

Würtz Ádám, Papp György, Mayer Gyula, Prokop Péter, Kaján Tibor, Schéner Mihály, Dallos Jenő, Réber László, Reich Károly, Berki Viola, Kass János, Hajnal Gabriella, Orosz István

Az est nem lett volna teljes versek, alkotások nélkül. Holikné Tisóczki Melinda tanárnő átélt, szép szavalatában hallgathattuk meg a mai estére kiválogatott irodalmi gyöngyszemeket. S a technika segítségével néhány illusztrációt is újracsodálhattunk.

Simai Mihály az est végén azt mondta, az idei évben annyit ünnepelték, hogy „lebegve, lassan a súlytalanság állapotába kerülök.”  Mi ezzel az esttel köszöntöttük a 4x20 éves Simai Mihály költőt. Reméljük, jövőre új kötetének bemutatójával folytathatjuk…

Sokan megirigyelhetik, megirigyelhetjük azt a testi, lelki és szellemi frissességet, amivel ő rendelkezik. Talán a tudás, az irodalom szeretete, a költészet, a műveltség Simai Mihály titka??? Keressük tovább a titok kincseit a 10. Országos Könyvtári Napok jelmondatával: „Könyvtárba mentem, gyere utánam!"

Györffy Gabriella

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

thumb 7 thumb 8 thumb 9