www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2015 X. Nyári Olvasó- és Drámatábor a könyvtárban
 
 

X. Nyári Olvasó- és Drámatábor a könyvtárban

Nyomtat
thumb 2

Közel ötven gyermek és négy közösségi szolgálatos munkára jelentkező középiskolás diák várta a jubileumi táborunkat. Reméljük, akik itt voltak, jól érezték magukat, akik pedig lemaradtak (sajnos nyolc főt már nem tudtunk fogadni), jövőre kárpótolhatják magukat nálunk. Nagyon jó hangulatban kezdtük a hetet. Sok visszatérő táboros mellett szép számmal jöttek kíváncsi új gyerekek is. 

  A „régiek” sokat segítettek a „kezdőknek”- ami már megalapozta a csapatépítést, vagyis a barátságokat, ismerkedéseket. A feladatok, alkotások, szerepjátékok, versenyek mindennaposak voltak - egyénileg és csapatban egyaránt.

Táborrend:

8-9 óra: reggeli, gyülekező, a nap tematikájának ismertetése

9-10 óra: játékos angol nyelvi óra (minden nap)

10-13 óra (hétfőn és kedden): mesékkel, ifjúsági könyvekkel, történetekkel, olvasmány- és életélményekkel közös ismerkedés, kommunikáció. Közben szünetek, mozgásos sorversenyek

13-14 óra: ebéd egyénileg vagy csoportosan

14 – 16 óra: kreatív foglalkozások,bábok készítése , bábtechnikák elsajátítása  - szünetekkel

16-16.30 óra: összegző. A nap befejező beszélgetése, egyénileg és csoportosan

A szerda délelőtt forgatókönyvírással és a bábjelenetek próbálásával telt. Csütörtökön és pénteken a színjátszásé volt a terep. Szabad élmények alapján a csapatok a szoborjátékok, szerep- és szituációs játékok, drámajátékok elemein keresztül egy-egy jelenetet állítottak színpadra. Minden táborozónak volt munkája, feladata, szerepe: forgatókönyvíró, rendező, díszlet és jelmeztervezők illetve készítők, súgó, és a SZEREPLŐK.

A hét közben még kirándultunk is a játszótérre, sportversenyt nyertünk és vesztettünk, nagy étvággyal, kedvvel ebédeltünk - negyven fok ide vagy oda - senki nem hiányzott. Az udvaron sátrakban bújócskáztunk, vagy papírrepülő grippenek versenye zajlott. Igaz, a focilabda szállt legmagasabbra, a tábor végére sem pottyant vissza fentrőlJ A csucsuka party diszkrét bája sem maradt kibeszéletlenül, és a srácok is revansot vehettek a csajok csapatán a vetélkedők során.

Az angol órák vetélkedője volt az egyik legsikeresebb, melyben Busa Orsi tanárnő (Arany János Általános Iskola) irányításával a csapatoknak angol nyelvű országok népeivel, szokásaival, hírességeivel, városaival ismerkedve kellett prezentációt készíteniük a hétvégére. Nagy csend kísérte a bemutatókat és nagy tapssal jutalmazták egymást a figyelmes gyerekek, akik egyébként egész héten kutató munkát végeztek a könyvtárban, így szerezve jártasságot és ismereteket. (A másik témakör a mese-, báb- illetve drámajelenetek olvasmányélményeire épült.)

Az utolsó nap délelőttjén már mindenki izgult. Főpróbák zajlottak minden szegletben a gyermekrészlegen. Közben összeállítottuk közösen a FELLÉPÉS produkcióit is. Itt a választott báb, mese és színpadi jelenetek mellett a valamiben tehetséges gyerekeket biztattuk a kibontakozásra. Szekeres Kamilla népdalcsokorral, Pati, Fanni, Fruzsi néptáncokkal, Kócsó Dzsamilla egy szép népmesével köszöntötte a vendégeinket, vagyis szülőket, testvéreket, nagyszülőket, kis barátokat. Ismét zsúfolásig megtelt könyvtárunk. Szép, egységes világoskék és piros polóinkban léptünk fel, a meglepetés sem maradt el: a régi táborozók önálló rendezésű produkcióval ajándékoztak meg bennünket. A zsűri - Balogh Katalin informatikus könyvtáros, Kállai Bettina táborkoordináló és Horváth Xana közösségi szolgálatos gimnazista és táboralapító diák - mindegyik produkciót a maximális pontszámmal értékelte, így sok emléklap és kis ajándék talált gazdára. Végül nagy zenés fiesztával és baráti ölelésekkel búcsúztunk egymástól.

JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! GYERE TE IS, LÉGY VENDÉGÜNK, CSIZMÁS KANDÚR, SUPERMAN VAGY SÜSÜ, A SÁRKÁNY - aki elszegődött ABIGÉL mellé – mellé örök barátnak , .…mert hiszen a gyermekek lelkében és fantáziájában minden tiszta és szabad - hagyjuk kedves felnőttek…sokáig maradjon ígyJ!

Ui.: Köszönet a táborlakóknak az élményért, sokat tanultunk egymástól adni, kapni is. Köszönet a szülőknek a bizalomért, hogy minket választottak. Köszönet: Horváth Xana, Horváth Noémi, Hegedűs Réka, Köveskáli Barbi középiskolásoknak.

Köszönet az oktatási intézményeknek, a Konecsni György Kulturális Központnak, a Majsa Lapnyomdának , a Catel Tv-nek, a Kunság Hírlapnak, a Majsa Infónak, a Sirius Rádiónak és Vasút étteremnek.

Lassan vége a nyárnak. Várjuk régi és új olvasóinkat kedves élménybeszámolóikkal. Régi és új könyvekkel

Köszönöm könyvtárvezetőnk és könyvtáros kollégáim segítő munkáját a tábor ideje alatt.

Így volt „KEREK AZ ERDŐ” -  idén nyáron a városi könyvtárban Kiskunmajsán.

Köszönettel, meghajlással, elvonulással, függöny le: dr.Törökné Kuklis Edit könyvtáros, táborvezető, súgó, bokor, pillangó, bohóc, varázsló és sok gyermek barátja. Hiányozni fogtok, remélem mi is…néha kukkantsatok be egy-egy könyvért és meséljetek magatokról…

Képgaléria: 

thumb 1 thumb 2 thumb 4

thumb 5 thumb 7 thumb 8 

thumb 12 thumb 14 thumb 15

 thumb 17 thumb 19 thumb 24

 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022