JÁRÁSI PRÓZAMONDÓ TALÁLKOZÓ 2014. december 11.

Nyomtat
thumb 15   

A kiskunmajsai Városi Könyvtár új kezdeményezésként idén elindította – közkívánatra, a már hagyományossá vált versmondó és mesemondó versenyek mellé - a Járási Prózamondó Találkozóját. Résztvevői a járás alsó és felső tagozatos diákjai voltak két korcsoportban.

 

 A találkozón egy szabadon választott magyar prózai alkotás legfeljebb 5 perces felolvasásával, illetve a második fordulóban, a könyvtár által kiválasztott kötött szöveg felolvasásával versenyeztek a tanulók.

A karácsony ünnepi hangulatát megidéző környezetben színes szaloncukor, forró tea és a regisztráció mellé kapott apró sorszámokat rejtő „okos bagoly karácsonyfadísz” oldotta a versenyző gyerekeket. Az ifjúsági szépirodalomból egy igényes tárlat ajánlotta magát olvasásra a gyermekrészlegen.

A zsűri tagjai voltak:

Dobos Matild, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ gyermekkönyvtárosa

Juhász-Dora Lajosné, a Kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium magyar szakos pedagógusa –a zsűri elnöke

Erdélyi Ferencné, a Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde vezetője.

A prózamondó találkozón ismét nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen magas színvonalú előadásokat hallgathattunk – értő tolmácsolásban. Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, hozzátartozókat, a megmérettetésre vállalkozó szorgalmas és tehetséges tanulókat. Köszönet illeti a járás iskoláit, hogy tehetséggondozásukkal hozzájárulnak a városi könyvtár olvasásnépszerűsítés iránt elkötelezett programjaihoz.

Hiszen ahogy Boldizsár Ildikó Lázár Ervin öröksége című írásában mondja:

„Minél kevesebb meseíró van a világban, annál szomorúbb a világ. Akkor mentek igazán jól a dolgok, amikor minden falura, minden közösségre jutott egy mesemondó: az emberek boldogabbak voltak, a bajok könnyebben megoldódtak. Aztán ahogy fogyatkoztak a mesemondók, úgy lett egyre nagyobb a baj.”  Talán ezen a szép délutánon sikerült minden bajunkat elfelejteni, hiszen sok kis „prózamondó” adott nekünk lelki és szellemi élményt.

Szép/ irodalom töltötte meg a téli hideg estében hazaigyekvő résztvevők lélektarisznyáit, s valahogy mégsem fáztak…

A prózamondó találkozó eredménye:

Alsó tagozat:

1. Német Emese

Szent László Általános Iskola Jászszentlászló

2. Béres Anna Karolina

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajsa

3. Kócsó Dzsamila

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajs

Felső tagozat:

1. Tabajdi Anna

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajsa

2. Fejes Fanni

Arany János Általános Iskola Kiskunmajsa

2. Márton Vanda

Kömpöc Általános Iskola

3. Rozmis Anna

Arany János Általános Iskola Kiskunmajsa

3. Bartha István

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Kiskunmajsa

 A 2014-es JÁRÁSI  PRÓZAMONDÓ TALÁLKOZÓ színvonalát és hangulatát emelte vidámságával a MOSOLYRA HANGOLÓK kecskeméti együttes.

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

thumb 7 thumb 8 thumb 9

thumb 10 thumb 11 thumb 12

thumb 13 thumb 14 thumb 15