Astellas gyermekrajz - vándorkiállítás

Nyomtat
 thumb 1  

2014. május 29 - 2014.  június 13.

Hozzánk látogató olvasóink, vendégeink egy nagyon kedves, megható kiállítást tekinthetnek meg gyermekrajzokból. A vándorkiállítás a 2013-as Astellas gyermekrajz pályázat legsikeresebb alkotásaiból mutat be 25 kis munkát.  

 Az Astellas Pharma a magyar orvosok és egészségügyi szakdolgozók társadalmi megbecsülésének erősítésére 2006-ban Astellas-díj elnevezéssel elismerést alapított, amivel minden évben a legkiválóbb gyógyítók munkájára szeretné felhívni a figyelmet. Az Astellas-díjhoz kötődik ez a gyermekrajz pályázat is, ami évről évre az 5-12 éves korosztály számára kínál nemes megmérettetést. A gyermekeket minden évben arra kérik, hogy rajzolják meg doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történeteiket, alkotásaikon keresztül mutassák meg, hogy számukra kik a világ legkedvesebb orvosai. Az indulás óta eltelt 2 év alatt több mint 700 nevezés érkezett, és közel 300 gyermekorvos mindennapi munkájába láthattunk bele a gyerekek szemével.

Egy pici szeletet mutatunk most meg mi is a gyermekek alkotásaiból itt, a Városi Könyvtárban, mindenkit szeretettel várunk a vándorkiállításon!

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6