www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2014 Anya vagyok egy életen át
 
 

Anya vagyok egy életen át

Nyomtat
 thumb 2

Anya vagyok egy életen át: gondolatok az anyaságról címmel tartottuk meg  Babakuckó családbarát sorozatunk május 22-i találkozóját. 

Meghívott vendégeink: Halász Noémi, lelkész, Bozóki Szilvia, nagycsaládos, médiaszemélyiség és Dr. Balog István szülész–nőgyógyász–endokrinológus voltak. Közönségünk között köszönthettük a kismamákat, édesanyákat, nevelőanyukákat, nagymamákat, ómamákat, szépmamákat, és természetesen a kisebb és nagyobb babákat is.

 A felemelő gondolatokat átadó délután házigazdájaként, a beszélgetés koordinátoraként Dr. Törökné Edit könyvtárost köszöntöttük.

Elsőként Halász Noémi református lelkésznő és gyakorló édesanya projektorral vetített előadását hallgathattuk meg: Anyai lelkiség címmel.

A lelkész üzenete számunkra elsőként egy újszerű gondolattal indult, mely szerint Életünk mindannyiunk számára már a fogantatás előtt megkezdődik, hiszen Isten tervében születünk meg először. Életünk Isten ajándéka szüleink, önmagunk és közös világunk számára.

„Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.”

 Noémi ezt követően arról beszélt, hogyan vállunk anyává, szülővé, miként éljük meg az óvó, szelíd anyaságot, mi történik, amikor aggódunk, mint édesanya és hogyan találjunk megoldást az aggódásra a hitben.

Előadása kitért a gyermeknevelésben javasolt nem erőből való nevelési módszerre, hangsúlyt fektetetve arra, hogy lássuk meg a gyermek reakcióiban az érzéseket, próbáljuk önmagunkban az ő világát elképzelve megoldani a helyzeteket, őrizzük meg, saját gyermeki lelkiségünket. Az elhangzottakból megtudhattuk mit jelent az áldás, a női, anyai szelídség, szó esett az anya, mint személyiség mintáról; valamint e szeretetkapcsolat másik oldalának bemutatatásaként a gyermek szülei, édesanyja és édesapja, idősebb családtagok felé mutatott türelmes tiszteletéről.

Záró gondolatában a női lelkiség megerősítéseként elmondta: sokféle anyaság létezik az ember számára, mely lehet vérszerinti, szellemi, lelki és segítő anyaság is – példaként említve Teréz Anyát.

A lelkésznő összegzésben bemutatta az anyává válás, a „tollaival betakaró, szárnyai alatt oltalmazó” anya lelki folyamatainak állomásait lelkész szemmel: Isten és ember kapcsolatán keresztül, zsoltár idézetekkel, képi motívumokkal díszítve.

 Bozóki Szilvia nagycsaládos édesanyaként, médiaszemélyiségként következett. Ő a hétköznapi gyakorlati életében megtapasztalt női szerepeiről beszélt, és arról hogy hogyan, milyen döntések alapján tudja összeilleszteni ezeket a szerepeket.

  A vajúdás óráin túl a világra hozott élet különleges érték. Az anya életfeladata, hogy gyermekét olyan személyiséggé formálja, amely önmaga és a társadalom számára hasznos és értékes. Ebben a nevelő, formáló szakaszban az anya, a szülők, és a család addig tud a leghatékonyabban részt venni, amíg a gyermek az első közösségbe bekerül. Innentől kezdve az adott óvodai, iskolai közösség is nagy hangsúlyt kap a gyermek életében.

Szilvia beszélt a személyiség fejlődés pontjairól a gyermek, a fiatal felnőtt, majd az anya, mint életállomások jellemzőiről, ezekben vállalt valós és képzelt női szerepeinkről. Melyik a legfontosabb szerep egy nő életében? Lehetek dolgozó nő, lelki társ, anya… Hogy hol és mely területen akarok megfelelni ez tudatos döntést, életvezetést feltételez.  Szilvia véleménye szerint azonban alapvető az egyedi és semmivel nem pótolható női szerep az anyaság, a stabil szeretet működtetése anya és gyermeke közt; ebben az áldással teli, gyermekét felnőni látó anyaszerepben kell megerősödnünk, kiteljesednünk.

 Az anya tyúkanyó módjára teremti meg a biztonságos, elfogadó családi közeget, mely a gyermeket hozzásegíti ahhoz, hogy az élethelyzetekben biztonságosan önmaga legyen. Az anya kötelessége, hogy saját magával foglalkozzon, testi és lelki harmóniáját ápolja. Így gyermeke – gyermekei számára jelenléte igazi ajándék.

 Az anyák életében sokszor jelen van a lelki ismeret-furdalás, mely érzelmet megérez a gyermek és viselkedésében erről visszajelzést is ad. Ennek oldásában javasolja, hogy keressük azt a bizalomra épülő családi, baráti emberi kapcsolatot, melyben egy-egy segítő, gyógyító beszélgetés megnyugvást adhat.   

 Erre élő példaként említette az óvodai beszoktatás izgalmas élményeit, mely élethelyzetben Szilvia megfogalmazása szerint az óvónő, az édesanya helyettese lesz.

Lezáró gondolataként javasolja: adjunk gyökereket és szárnyakat gyermekeinknek!

 Dr. Balog István projektorral vetített előadásában, nőgyógyászként ódát kívánt zengeni a nőiességről, az anyaméh, a fogantatás, a méhen belüli fejlődés és a születés biológiai csodáiról. A nő egyedüli értéke, képessége a gyermek világrahozatala, egyedüli női princípium. Az élet különleges törvényei alapján a sok-sok petesejtből meghatározott feltételek, speciális paraméterek között születik meg az egyedi tulajdonságokkal rendelkező kisbaba.

 Az ismeretekből hangsúlyossá vált számunkra a fogantatásra készülés időszaka, a leendő édesanya, (leendő édesapa) felelőssége, melyben fokozottan óvja önmagukat a környezetében lévő káros anyagoktól. Gondolva itt a hajfestés, a tisztálkodó szerek és az élelmiszerek, tápanyagok területére. Az édesanya áldott állapotában a kisbaba megérkezésében fontos a férj, a leendő apuka érzelmi támogatása.

 Az orvos-biológiai ismeretterjesztő előadásból megtudhattuk, hogy a női petefészkek változó intenzitással, egymást ritmikusan felváltva működnek. A petevezetékekben jön létre maga az egyedi feltételekhez kötött nagy találkozás, vagyis a megtermékenyítés; majd a vezeték tereli a méhbe a már megtermékenyített petesejtet. Ebben a rendkívüli, áldott pillanatban eldől, hogy kire is fogunk hasonlítani, milyen neműek leszünk, alkati, testi örökletes tényezőink meghatározódnak, itt dől el az egypetéjű ikerség ténye is.

A fogantatás utáni első 1000 nap sorsdöntő időszak egész életünkre. A csendes növekedés időszakában a 30. hét körül az okos baba fejjel lefelé fordul, készülődik a megszületésre.

Doktor Úr kiemelte a baba fejlődésében szinkronban lévő, rendkívüli tágulásra képes anyaméh, mint szerv különlegességét, állandó, minden hónapban megújuló működését, mely minden elkövetkező hónap, ciklus számára új esélyt ad az életnek.

Bepillantást kaptunk a nagy utazásba, az anyaméh biztonságából a baba külvilágba való megérkezéséig, a születés csodájával – hiszen máig találgatja az orvostudomány e folyamat biológiai törvényszerűségeit, miért és hogyan is indul be a szülés.

A megszületést követő új világban újszülött és édesanya közötti bensőséges kapcsolat, az anyatejes táplálás életfontosságú a baba számára. Fontos, hogy a baba az első 6 hónapban anyatejjel táplálkozzon az immunrendszere megerősítése érdekében, valamint ez a meghittség egész életre kiható kapcsolati elem.

Az édesanyák, leendő édesanyák kötelessége a testi egészségükre való kiemelt és állandó figyelem, a rendszeres szűrővizsgálatokban való együttműködés.

A Doktor Úr a nőknek, édesanyáknak szóló tisztelet átadásával zárta gondolatait.

A lelket, testet és anyaságunk-nőiségünket megerősítő szép és szívünkbe elrakható gondolatokkal az előadások része lezárult.

Egy nemes gesztusra került sor a következőkben. A BABAKUCKÓ Anyák napi műsorában először került sor - ezzel hagyományt teremtve- az év ” ÉDESANYA ÉRTÉK-DÍJ „ illetve az év „ÉDESANYA- a KÖZÖSSÉGÉRT DÍJ” átadására az alapítók Fülöpné Kiss Katalin és dr. Törökné Kuklis Edit jóvoltából, a klubtagok javaslata alapján átvehette: Csányi Éva és Balog Ildikó alapító és azóta is aktív Édesanyák. A Városi Könyvtár emléklapját is átvehették Balog Katalin informatikus könyvtáros jóvoltából. A nagy tapssal kezdetét is vette a zenés-vidám babás-mamás morzsaparty. A könyvtár minden vendégnek kedveskedett apró ajándékkártyával a jeles nap alkalmából, így köszönthettük a kismamáinkat legifjabb két hónapos babákat, Csengét és Vincét valamint Olivér nagymamáját, Rádócziné Zsuzsikát, Maja baba dédnagymamáját Kuklisné Veronkát. És külön köszönetét fejezi ki a BABAKUCKÓ minden apraja-nagyja és a rendezvény vendégei, Bedőné Incike háromszoros nagymamának, aki hatalmas szívvel sütötte az ötven darab mézeskalács szívet emlékbe. A családbarát délután felejthetetlen volt: adtunk és kaptunk mindannyian.

Külön köszönet illeti a Napsugár Óvoda Alsó Tagintézményéből a gyerekek ünnepi műsorát. Felkészítő óvónénik: Valentovicsné Irénke és Vékonyné Incike.

Örökérvényű a cím: „ANYA VAGYOK EGY ÉLETEN ÁT…”

A folytatásban megtudhatjuk, milyen a gyermeknap a BABAKUCKÓBAN, június 5-én csütörtök délelőtt 10-12 óráig a KISKUNMAJSAI VÁROSI KÖNYVTÁRBAN !

 thumb 2 thumb 3 thumb 5 

thumb 6 thumb 7 thumb 9

thumb 10 thumb 11 thumb 12

thumb 13 thumb 14 thumb 15

thumb 16 thumb 17 thumb 18

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022