www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2014 Donászi Magda: Óvodától iskoláig
 
 

Donászi Magda: Óvodától iskoláig

Nyomtat
 thumb 6  

 

 

Egyszer régen édesanyám,
megfogta a kezemet.
Kicsit féltem, amikor az óvodába vezetett.
Csodálkoztam :
Mennyi játék!
Mennyi asztal!
Mennyi szék!
Gyorsan telt el a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.

Négy év telt el,
négyszer láttuk az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.

Közben aztán úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Holnap a mesesarok helyett,
az iskola padja vár.

Ezzel a verssel szeretnénk megköszönni, hogy a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda kis óvodásainak versmondó versenyén részt vehetett a Kiskunmajsai Városi Könyvtár és a Konecsni György Kulturális Központ Múzeuma. A szép gesztus kölcsönös tisztelet és együttműködés eredményei a gyermekfoglalkozások, vetélkedők, versenyek, táborok az olvasó családok által.

Az óvodában csodálatos környezetben rendezett versmondó verseny hagyományteremtő szándékát hangsúlyozta Tóthné Sipos Andrea óvodavezető, majd megnyitotta a kis versmondók versenyét. A zsúfolásig megtelt nézőtéren a szülők, gyerekek, óvónénik egymásért izgultak. A színvonalas műsorban sok tehetséget fedezett fel a zsűri, - de egyben mindenki győztes volt: az élményben.

Gratulálunk és munkájukhoz további sok sikert kívánunk minden óvónéninek!

Képes élménybeszámolónk:

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022