Angyalok és szellemek a könyvtárban!

Nyomtat
thumb_9

2012. Június 7-én délután 5 órakor kezdődött a Vedres házaspár új kötetének az „ Angyalok és  szellemek” című közös könyvének bemutatása.  A szerzőpáros mellett Pócsik Olga művésztanárnővel beszélgetett Ruskó Sándor, aki a kiadvány szerkesztésében is közreműködött.

 

Az új kötet  első  részében Vedres-Nagy Ibolya négy alkotása szerepel , melyből Faludi Éva „ A Kékszemű hercegnő vára” című művet  fel is olvasta.  Ezzel szinte észrevétlenül át is alakította a bemutatót irodalmi estté. Vagyon József a „Tanár úr névnapjára” című verssel köszöntötte Orosz Józsi bácsit, aki néhány napja kapta meg a gyémánt diplomáját pedagógusnap alkalmából. Nem sokkal később meglepetés vers következett „Majsa Rózsa” címmel, mely azóta íródott, hogy a kötet a nyomdába került.  A szerzőkkel történő beszélgetésből kiderült, milyen élmények és emlékek hatására készültek az alkotások.  Pócsik Olga kiemelte, hogy a meseszerű alkotásokhoz szívesebben készít illusztrációkat, ezért láthatunk műveiből többet a kötet első részében. Kerpits Miklós témánként 2-3 verssel emelte az est hangulatát.  Elmondása szerint Ferenc verseinek előadása, értelmezése a versek viszonylag szabad formavilága miatt megengedi az előadóknak, hogy belelopják saját gondolataikat, érzelmeiket a versekbe.  Így előfordulhat, hogy az olvasóra másként hatnak az olykor kemény szavak, vad képek, melyek megborzongatták a hallgatóságot. A bemutató végén kötetlen beszélgetéssel, dedikálással záródott a hivatalos rész. Az előadók közreműködését és a szervezők munkáját már családias légkörben köszönték meg a szerzők saját otthonukban.

Ezúton is köszönik a támogatóknak az anyagi hozzájárulást: Kiskunmajsa  Város Önkormányzata,  Jonathermál  Zrt., Arany Alapítvány, Ifjúságért Alapítvány - mely nélkül mindannyian szegényebbek lennénk egy remek bemutatóval és egy kötettel.

Az ’Angyalok és szellemek’ című könyv Szerkesztőjének tollából, a Könyvtárosok ajánlásával

Köszönjük a Támogatást a Médiapartnereinknek!

Köszönjük Csuka Tibor pedagógusnak és a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnak a technikai segítséget!

thumb_1 thumb_2 thumb_3

thumb_4 thumb_5 thumb_6

thumb_7 thumb_8 thumb_9