'A tiszta szívvel tenni akaróknak'

Nyomtat
thumb_12

„BÁRHOVÁ ÁLLÍT IS AZ ÉLET, IGYEKEZZ MINDIG ÖNMAGADAT ADNI SZÁMÍTÁS NÉLKÜL, ÁLDOZATOS SZERETETTEL. A SZERETET ÉS ÁLDOZAT TESZI AZ EMBER ÉLETÉT ÉRTÉKESSÉ.”-ezt a gondolatot ragasztotta írómappájára sok –sok évvel ezelőtt Horváth István, Pista bácsi, hogy ennek a szép gondolatnak a jegyében tudjon élni,s továbbadni értékrendet, tartást, lokálpatriotizmust, környezetének, lakóhelyének.

HORVÁTH ISTVÁN

Visszaemlékezéseim : Sport és életem története Kiskunmajsán,1926-2009 című könyvének bemutatójára  készült a Városi könyvtár , melynek házigazdája Györffy Imréné a helyi gimnázium irodalom tanára és Dr. Kozma Huba történész voltak. Rendhagyó, – s egyben lélekmelengető rendezvény részesei lehettek az idelátogatók.

Az ősz finom színei, a verőfényes napsugár mutatta az utat, ünneplőbe öltözött embereknek, kicsiknek és nagyoknak. A zsúfolásig megtelt könyvtárban Horváth István egykori tanácselnök és a majsai sportélet kiemelkedő alakjának tisztelői, barátai, kollégái, sporttársai és családtagjai mellett sok érdeklődőt vonzott.

Könyve ahogy az élete is, három fő szálon fut a munkája mellett, a visszaemlékezés eseményei: család, sport és közélet.

Balog Kata megbízott vezető nyitotta meg e szép nap rendezvényét, köszöntve vendégeinket, majd Juhász István régi jó cimbora, adta meg az alaphangulatot A Vén kocsis című dalt hallgathattuk gitárja segítségével nagy sikert aratva… Igen, a család! - erről faggatta Györffyné Gabika tanárnő, majd a gimnázium létrejöttéről, napjainkig, adta meg a múltidézést kifejtve Pista bácsi sokoldalúságát és mindenre odafigyelő emberi, vezetői személyiségét.  - A „ család hatalom ”  magja mindennek, veszi át a szót és már meséli is nagycsaládjuk külön könyvet érdemlő, színes, kedves, történeteit felmenőktől dédunokáig. Élmény hallgatni, s a gimnázium sorsát is szívügyeként viselve meséli. Kozma Huba kedvenc témát vetett fel, hiszen a „Régi idők focijá”-ról, sporttörténelem, amit hallhatunk Puskás Öcsiről és a válogatottról, a helyi hírességeink régi focistái pedig a sorok között foglalnak helyet, arcukon a varázslat - újra együtt a csapat - Pista bácsi, ma is közösséget formált. .

De beszélt a kicsi kaucsuklabda (pingpong) helyi meghonosításáról, országos eredményeiről, majd Leventekorszakát osztotta meg a hallgatósággal, sok színes anekdotával. Kérdésekre válaszolva felidéződött a vezetői korszaka, tevékenysége,a városért és lakosaiért való tisztességes küzdés, a helytállása kollégáknak, barátoknak, és a közélet színes skáláján nosztalgiáztak a kedves hozzászólok is.

A könyvbemutatót megható bejelentés és meglepetésműsor zárta:

Horváth István, Pista bácsi-85 éves lett a mai napon. Családja, Pisti unokája, 6dédunokája megható műsorral kedveskedtek. A „focistatársadalom” Ruskó Sándor összefogásával egy dedikált focilabdával és Emléklappal tisztelgett hajdani edzőjük, sportvezetőjük és mentoruk előtt.

Az emlékező érdeklődők pedig hosszú sorokban, Pista bácsi könyvével kezükben, gratuláltak munkájához, születésnapjához.

Végezetül  Juhász Pisti és gitárja repített minket egy közös múltba, ahol mindenkinek helye van, mert a szeretet ereje jelen volt ezen a rendhagyó könyvbemutatón mindenkiben. Horváth István, Pista bácsi a 85 éves fess fiatalembert Isten éltesse!

Emberi mivoltát, életútját a könyvéből idézve a leghitelesebb, az emlékek pedig táplálják mindannyiunkban a jövőt. Forgassák szeretettel!

„Ajánlom ezt a könyvet az utókornak, a családomnak, a majsaiaknak, a tiszta szívvel tenni akaróknak, az elkötelezetteknek és minden embernek, kik önzetlenül tettek és tesznek a közösségért.

Legyen ez a könyv visszaemlékezés, történeti áttekintés, forrásanyag, számomra a hitelessége a legfontosabb…és aki úgy érzi majd egyszer, hogy van mondanivalója, folytassa a történetet…

(Horváth István)

a Városi Könyvtár Dolgozói

thumb_1 thumb_2 thumb_3hi

thumb_4 thumb_5 thumb_6

thumb_7 thumb_8 thumb_9

thumb_10 thumb_11 thumb_12

thumb_13 thumb_14 thumb_15

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, a Majsai Közlöny Kiskunmajsa Város Hivatalos Lapja, a Kunsági Hírlap, a Petőfi Népe, a Kecskeméti Est, a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház, valamint az Arany János Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde támogatását!