www.vkmajsa.hu

 
 
 
 

"Mert angyal suhant"

Nyomtat

Betlehem a könyvtárban

A Városi Könyvtár is belépett az adventi időszak ünnepi rendezvényei közé, új kezdeményezésével. Egész napos kiállításon a helyi kézművesek mutatták be munkájuk közül a karácsonyhoz köthető alkotásaikat.

 

 

Szívós Istvánné hímzéseit,  Hegedűs Márta szanki alkotó kávészemekből készített dísztárgyait, Dózsáné Mihálka Betti mézeskalácsait  és Figura Laci bácsi fafaragásait csodálhatták meg a türelmes kézimunka előtt hódoló látogatók. Az esti program, a Fészek Színjátszó Egyesület Betlehem címet viselő előadása volt. A kis Jézus és egyben a Szent Család -hiszen ekkor vált igazán családdá Mária és József - születését tárta a majsai látogatók elé olyan helyi, lelkes színjátszók előadásában, akik őszinte érzelmekkel ábrázolták a megváltó születését. (A kiskunmajsai Városi Könyvtár havi programjai a tervek szerint a következő évben is folytatódnak, amihez ezúton is gratulálunk!)

Bozóki Szilvia

thumb 1                       thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

thumb 7 thumb 8                       thumb 9

thumb 10                        thumb 11                      thumb 12

thumb 13

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, Új Kun-Majsa, a Rádió Majsa,  a Petőfi Népe, a Kecskeméti Est, a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatását!

A program Kiskunhalas Város Önkormányzatának "A kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai a minőségi szolgáltatásokért" című nyertes konzorciumi projektje keretében jött létre.

A projekt kedvezményezettje: Kiskunhalas Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Kiskunhalas Város Önkormányzata, Harkakötöny Község Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Kelebia Község Önkormányzata, Kisszállás Községi Önkormányzat, Zsana Község Önkormányzata, Tompa Város Önkormányzata.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

 

 

 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022