www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Események, rendezvények 2010 Kistérségi versmondó verseny
 
 

Kistérségi versmondó verseny

Nyomtat

Idén is versmondó versennyel ünnepeltük a költészet napját. Sajnos ebben az évben a József Attila születésnapjához kötődő versenyen nem vettek részt a  Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai, mert más elfoglaltság miatt lemondták szereplésüket. Az emiatt szokatlanul rövid délutánon 20 verskedvelő kisdiák szabadon választott versét hallgathattuk meg, a megmérettetésen 5 általános iskola (Általános Iskola - Csólyospálos, Arany János Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde - Kiskunmajsa, Gy. Szabó Béla Általános Iskola - Szank, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Kiskunmajsa, Szent László Általános Iskola - Jászszentlászló) tanulója vett részt. A hangulat megalapozásáról az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei (Czikkely Anna, Kapás Zsanett, Rácz Ildikó, Telek András) gondoskodtak, tanárnőjük, Truczka Ágnes vezetésével.

A kiírt kategóriák versenyzői voltak:

Alsó tagozat: Bartha István, Czifrik Levente, Dragon Elizabet, Forczek Alex, Fülöp Orsolya, Hanga Sára, Juhász Jázmin, Lakatos Alexandra, Molnár Axel, Répás Alíz.

Felső tagozat: Ancsa Gréta, Czifrik Panna, Kis Gergő, Kócsó Martin, Kovács Ferenc, Kovács Norbert, Kovács Rita, Sisák Lilla, Telek Máté, Vagyon József.

A zsüri tagjai voltak: Nemesné Garas Klára, a Fészek Színjátszó Egyesület vezetője (zsűrielnök), Árvainé Baranyi Ildikó, a Fészek Színjátszó Egyesület vezetőhelyettese és (a harmadik, lebetegedett zsüritagot helyettesítve) Györffy Gabriella könyvtárigazgató.

A versmondó verseny helyezettjei:

Alsó tagozat:

I.  Czifrik Levente (Szent László Általános Iskola - Jászszentlászló)
II. Juhász Jázmin (Szent Gellért Katolikus Ált. Isk. és Óvoda - Kiskunmajsa)
III. Fülöp Orsolya (Gy. Szabó Béla Általános Iskola - Szank)

Felső tagozat:

I.   Vagyon József (Szent Gellért Katolikus Ált. Isk. és Óvoda - Kiskunmajsa)
II.  Kovács Ferenc (Szent Gellért Katolikus Ált. Isk. és Óvoda - Kiskunmajsa)
III. Telek Máté (Általános Iskola - Csólyospálos)

Köszönjük a szponzorok: Catel a független média, www.majsainfo.hu, Új Kun-Majsa, a Rádió Majsa valamit a Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház támogatását!

https://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_1.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_2.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_3.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_4.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_5.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_6.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_7.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_8.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_9.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_10.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_11.jpghttps://vkmajsa.hu/images/stories/kepgaleria/versmondo2010_12.jpg


 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022