www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Grecsó Krisztián író, költő, újságíró volt a könyvtár vendége
 
 

Grecsó Krisztián író, költő, újságíró volt a könyvtár vendége

Nyomtat
thumb grecsokrisztian2017 3 Nagy izgalommal készültünk mi könyvtárosok és az olvasóközönségünk is – neves vendégünk látogatására. A zuhogó eső sem tántorította el azokat, akik tényleg kíváncsiak voltak a méltán népszerű íróra. 

Személyisége, megjelenése azonnal magával sodorta a közönségét. Koncz-Balog Kata tagintézmény-vezető köszöntője után, dr. Törökné Kuklis Edit moderálta le az estét. Ismertette életútját, főbb eseményeit az eddigi pályafutásán. Szegváron született, a Viharsarok a szíve csücske is maradt. A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. A Bárka című folyóirat szerkesztője, majd a Nők Lapja vezető szerkesztője és 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa, szerkesztője. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása. 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye, amely németül csehül, szlovénul is megjelent. Következő regénye a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba. A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó Krisztián aktualizálva továbbgondol. 2016-ban pedig a Jelmezbál című könyvével jelentkezik. Író, költő, újságíró – aki gitározik, forgatókönyveket ír. Közben járja az országot, közönségtalálkozókra hívják, előadásokra. Rocker, aki zenekarukkal is önkifejezésre sarkall. A népszerű író személyiségével és könyveivel folyamatosan a toplistás szerzők között szerepel. Diáktalálkozói és rendhagyó irodalom órái nagy sikerrel mennek országszerte. A Kortárs magyar irodalom meghatározó alakja –már fiatalon több díj tulajdonosa. Meghatározó példaképe között Szabó Magda és Móricz Zsigmond, Féjja Géza. Jelenleg Budapesten él.

Könyvei

  • Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan)
  • Angyalkacsinálás (versek, 1999, JAK – Kijárat)
  • Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor, 2006 Magvető)
  • Caspar Hauser (bibliofil kiadvány, versek, 2001, Körös Könyvtár)
  • Isten hozott (regény, 2005, Magvető Könyvkiadó)
  • Hasutasok (forgatókönyv, 2006, Szőke András filmje, Hunnia)
  • Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Róbert filmje, Filmsziget)
  • Tánciskola (regény, 2008, Magvető Könyvkiadó)
  • Cigányok (dráma, 2010, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor)
  • Mellettem elférsz (regény, 2011, Magvető Könyvkiadó)
  • Megyek utánad (regény, 2014, Magvető Könyvkiadó)
  • Jelmezbál (regény, 2016, Magvető Könyvkiadó)

Filmek

  • Hasutasok, színes magyar vígjáték, 2006. forgatókönyvíró,
  • Hajónapló, színes magyar filmsorozat, 2009., író

Díjai

  • Gérecz Attila-díj (1996, az év legjobb első könyve díj)
  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1999)
  • Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíja (2001, 2003)
  • Örkény István drámaírói ösztöndíj (2002)
  • Bródy Sándor-díj (2002, az év legjobb szépprózai első kötetéért)
  • Faludy György-díj (2002)
  • Déry Tibor-díj (2004)
  • Darvas-díj (2006)
  • József Attila-díj (2006)
  • Márciusi Ifjak Díj (2008)
  • AEGON művészeti díj (2012)

A mai közönségtalálkozó vagy lánykori nevén író-olvasó találkozó – ahogy vendégünk kellemes humorral jegyezte – mindezen tények mellett – egy családszerető, a hagyományokhoz és a vidéki létet szerető és vállaló tiszta szívű íróra ismerhettünk. Ahogyan szüleiről a család megtartó erejéről anekdotált, már ott is éreztük magunkat. Vagy szereplőként a regényeiben. Vagy a saját életregényünk pergett le előttünk. Mert kihozta belőlünk valahogy olyan finom tisztasággal és közvetlen stílusával, mintha ezer éves barátok lennénk. És csak ülnénk egy kávézó sarkában és hallgatnánk egymást. Beszélgetünk. Figyelünk egymásra. Aztán beszélt… csak mondta azt a családfát és bizony, mindannyian magukba néztünk. Pedig nem ez volt a cél… nem bántásiból… csak kihozta a hallgatóság lelkéből a lelkiismeretét. Valóban figyelünk a körülöttünk élőkre? Szeretteinkre? Jut idő? Tudjuk mi a nagymama kedvenc nótája, tudjuk-e ki volt a papa első szerelme… és így tovább. A finom csendet, ahogyan átívelte a lelkünket – a gyermekkori csínytevések és egyetemista évek, felnőttkori élettörténetek, karcolatok, pillanatok váltakozásai oldották fel. Észrevétlenül kaptuk magunktól a feloldozást és ejtőztünk az öniróniától sem mentes tiszta humorban. Kacagott idős, fiatal kortalanul. Csak néztük ezt az okos, híres jóképű fiatalembert – aki elvarázsolta már nem csak írásain keresztül a közönségét.

Közvetlensége feloldott minden határt - eggyé vált a közönség a vendéggel - mintha egy nagycsaládi találkozón lettünk volna.

Talán ez a titka Grecsó Krisztiánnak. Nem játszik manírral, nem fennkölti önmagát. Egyszerűen és természetesen Önmaga. Aki találkozott Szabó Magdával és példaképe közt van Móricz Zsigmond. A Viharsarok nagy utódja Ő. A kortárs írók egymás között is barátok, kollégák többnyire és ez így van jól. Színházi és filmes produkciókban is otthonosan mozgó vendégünk elárulta, hogy egyik kedvenc munkája a Pál utcai fiúk színrevitele. Igen. Nem divatból ír. Igen, nem divat önzetlen barátságokban élni. De hátha… ezt a reményt, vágyat a szépre, a tisztességesre –ne adjuk fel.

Családregényeiben is vissza-visszatérnek ezek az emberi érzések, értékek, alappillérjei. Természetesen a szerelem, ármány, cselszövések, történelmi szálak keresztül-kasul futnak a műveiben, de ő olyan mesterien fonogatja, hogy minden olyan magától értetődő lesz. Otthon vagyunk benne.

Hazaérünk Grecsó Krisztiánnal. Jó mellette. Megyünk utána. Tánciskolába, Jelmezbálba. Isten hozta.

Vastaps és hosszas kis magánbeszélgetések zajlódtak még, dedikálások… és a könyvtáros kisasszonyoknak is jó szó - köszönet.

Az udvarias rockerfiú az író az újságíró, a költő, a forgatókönyvíró a családpatrióta szegvári fiúcska és a többszörösen díjazott szakmailag a csúcsra érkező Grecsó Krisztián meghajol közönségének és kisétál a könyvtárkapun, mint a tavaszi szellő.

Bocsánat. A búcsúölelés minden segítőnek járt. És ez olyan természetes gesztus volt, amikor azt érzed - egy baráttól búcsúzol - de nem örökre. Jövök még. Üzente zakója barátságosan.

Az üres kávéscsészéjét másnap körbevettük -, mintha velünk maradt volna. Csak úgy. Folytatni az életregényt… kicsit jobban figyeltünk egymásra ma.  Szerintem sok otthonban csengett tegnap este a telefon.

Köszönjük szépen Grecsó Krisztián.

„Apróságok…” – néha a legfontosabbak. Itt mindig lesz Önnek – Neked egy szék. Egy csésze kávé. „Mellettem elférsz”.  –  Városi Könyvtár Kiskunmajsa és olvasói.

Képgaléria:

thumb grecsokrisztian2017 1 thumb grecsokrisztian2017 2 thumb grecsokrisztian2017 3

thumb grecsokrisztian2017 4 thumb grecsokrisztian2017 5 thumb grecsokrisztian2017 6

thumb grecsokrisztian2017 7 thumb grecsokrisztian2017 8 thumb grecsokrisztian2017 9

thumb grecsokrisztian2017 10 thumb grecsokrisztian2017 11 thumb grecsokrisztian2017 12

thumb grecsokrisztian2017 13 thumb grecsokrisztian2017 14 thumb grecsokrisztian2017 15

 
 
 
 
left direction
right direction
V. Kulcsár Ildikó író, újságíró  2017-ben
Grecsó Krisztián író, költő 2017-ben
Sándor Anikó író, újságíró 2017-ben
Fábián Janka írónő 2017-ben
Nóvé Béla történész, esszéíró, dokumentumfilm-készítő 2016-ban
Endrei Judit bemondó, szerkesztő-műsorvezető 2016-ban
Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár 2016-ban
Paál Zsolt író, pedagógus 2016-ban
Imre Balázs műsorvezető, szerkesztő 2016-ban
Paskuj Iván fényképészmester 2016-ban
Simai Mihály József Attila-díjas költő 2016-ban
Veszelszki Ágnes új média kutató 2016-ban