Babakuckó, 2016. október 20.

Nyomtat
thumb babakucko2016okt 2

A népszerű klubfoglalkozás folytatásaként a könyvtár vendége a Babakuckóban Hérák Anita védőnő mellett Ancsáné Kis Erika gyógytornász volt. 

 Előadásában a MOZGÁSFEJLESZTÉS – TSMT módszerről adott színes prezentációt.

A 0-3 éves korosztályt felölelő témában felhívta a figyelmet a legapróbb eltérésekre is . A szülői szemmel is érzékelhető problémákkal ,bátran forduljanak szakemberekhez ,hiszen a megelőzésen illetve a mielőbbi fejlesztéseik sokat segíthetnek a helyreállító folyamatokon.

Mindenkinek volt a témához kérdése, még a Babáknak is J !

Erika, mint kisgyermekes gyakorló édesanya és gyógytornász – nagyon empatikusan és szakértelemmel válaszolt az egyéni kérdésekre is, hiszen minden mama és baba más-más problémával érkezett. Természetesen a megerősítő visszacsatolások megnyugtatták az édesanyákat.

A baráti tapasztalatcserés beszélgetések sem maradtak el a szülők között, sok baba pedig már megismerte a helyszínt és babatársát is J !

A BABAKUCKÓ legfiatalabb tagját és családját is köszönthettük – sok szeretettel a Csikós családot, amely kezdetektől fogva a családbarát BABAKUCKÓ klub tagjai- most már négy fővel. Gratulálunk, és sok boldogságot kívánunk!

Várunk Kismamákat és Kispapákat is klubtalálkozóinkra, melyen Hérák Anita védőnő szakember mellett sok előadót, hasznos információkat hallgathatunk meg a 9 hónapról és a babaélet –családi élet új fejezeteiről.

A babairodalom segítő környezetében, kikapcsolódó beszélgetésekkel, szakirodalom bőséges kínálatával együtt.

Mai babairodalom:

( Forrai Katalin: Ének a Bölcsődében)

„ Áll a baba áll, mint a gyertyaszál,

Ha elfárad, úgy elröppen, mint a kismadár.

Áll a baba áll, mit a gyertyaszál,

Édesanyja Eszterkéje ékes virágszál. „

Képesalbum:

thumb babakucko2016okt 2 thumb babakucko2016okt 3 thumb babakucko2016okt 4 

thumb babakucko2016okt 7 thumb babakucko2016okt 8 thumb babakucko2016okt 9