Versmondó verseny

Nyomtat
thumb versm2016.23

2016. április 14-én a kiskunmajsai Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtárban a versekről, a költészetről szólt a délután. József Attila 111 éve, 1905. április 11-én született. Tiszteletére immár 52 éve ünnepeljük a magyar költészet napját.

 Versenyünkön 25 diák indult szép, felkészült szavalatával, velük és a népes hallgatósággal méltóképp emlékeztünk meg a versünnepről. A verseny tisztaságáról, a lehető legobjektívabb döntésről a Magyar Versmondók Egyesülete által kidolgozott szempontrendszerrel igyekeztünk gondoskodni.

A rendezvényt a könyvtár részéről Balog Katalin tagintézmény-vezető nyitotta meg, míg a levezetője dr. Török Lászlóné gyermekkönyvtáros volt.

A zsűri tagjai voltak:

Gyöngyösi Tiborné nyugdíjas pedagógus (a zsűri elnöke)

Dobos Matild, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa

Retkes Nóra, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium magyar-angol szakos tanára

A helyezettek díjait és a jutalmakat Vadkerti-Tóth Rita, a Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Könyvtár igazgatója adta át.

A találkozó eredménye:

Általános iskola alsó tagozat:

1. Németh Emese - Szent László Általános Iskola, Jászszentlászló

2. Kollár Péter – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kiskunmajsa

3. Kolompár János – Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

Különdíj: Kócsó Dzsamila – Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

 Kolompár Károly – Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

Általános iskola felső tagozat:

1. Tabajdi Anna - Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kiskunmajsa

2. Fejes Fanni – Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

3. Kószó Kata – Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola, Szank

3. Lajkó Levente - Szent László Általános Iskola, Jászszentlászló

Különdíj: Tuba Bianka – Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

Középiskola:

1. Kovács Norbert – Dózsa György Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Kiskunmajsa

2. Dömök Dorina – Dózsa György Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Kiskunmajsa

3. Csörögi Petra - Dózsa György Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Kiskunmajsa

Köszönjük a szép élményt, gratulálunk a diákoknak és felkészítő pedagógusaiknak eredményes munkájukhoz! Köszönjük  a Majsa Info, a Kunsági Hírlap, a Sirius Rádió és a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat internetes felületeinek  támogatását! 

thumb versm2016.1 thumb versm2016.2 thumb versm2016.3

thumb versm2016.4 thumb versm2016.5 thumb versm2016.6

thumb versm2016.7 thumb versm2016.8 thumb versm2016.9

thumb versm2016.10 thumb versm2016.11 thumb versm2016.12

thumb versm2016.13 thumb versm2016.14 thumb versm2016.15

thumb versm2016.16 thumb versm2016.17 thumb versm2016.18

thumb versm2016.19 thumb versm2016.20 thumb versm2016.21

thumb versm2016.22 thumb versm2016.23 thumb versm2016.24

thumb versm2016.25 thumb versm2016.26 thumb versm2016.27