www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Zöld napok a könyvtárban
 
 

Zöld napok a könyvtárban

Nyomtat
thumb 12

Hogy mi az?- a gyerekek már tudják! Negyedik alkalommal tartja meg a kiskunmajsai Városi Könyvtár az úgynevezett ZÖLD –NAPOK-ÖKO- KÖNYVTÁRI napokat, ahol „PALÁNTÁZÓ PALÁNTÁK” - ügyes kezű gyerekek segítik udvarunkat szebbé varázsolni.

Családbarát és környezetbarát intézményünk óvodás és iskolás csoportoknak tart ismeretterjesztő játékos foglalkozásokat – ahol a környezetvédelem, Földünk megóvása, a helyes, egészséges életmód és mozgáskultúra mellett városunk, otthonunk szebbé, virágosabbá, zöldebbé, élhetőbbé tétele a cél.

A nagy sikerű „Palántázó Palánták” – az öko meséken és olvasmányok szakirodalmán keresztül a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat szépen gondozott udvarunkon. Jó szívvel, sok kis kerti szerszámmal felszerelkezve segédkeznek minden tavasszal  kis virágoskertünk újjávarázslásában. Megtanulják, hogyan kell a palántáknak kis mélyedéseket ásni, majd óvatosan belehelyezni a zsenge palántákat. Szorgos kezeikkel begereblyézik, majd gondosan meg is locsolják. Mindenki elnevezi a palántáját, dalos körjátékokkal fölavatjuk kis kertünket, majd búcsúzóul megbeszéljük: visszajárnak öntözni, gondozni apuval, anyuval, kis barátokkal, osztállyal, csoporttal.

A sikerélmény ott van mindenki arcocskáján: ők is tettek valami fontosat környezetünk ápolásáért, védelméért.

Így is van. Kicsi korban kell a tudatosságra nevelni, játékosan elmesélve, mit miért teszünk. S ha adunk lehetőséget a fiataloknak, hogy segítsenek - jó szívvel teszik!

Így tesszük ezt évről évre. A kis magot először a gyermekek lelkében kell elültetni… s ha azt jól gondozzuk mi felnőttek, akkor igazi kis kertes, virágos otthonokat, óvodákat, iskolákat, könyvtárakat, utcákat fogunk látni. S egyre többet évről évre!

Ebben az esztendőben az Arany János Általános Iskola első osztályosai kertészkedtek nálunk Kovács Zsuzsa tanító néni vezetésével.

 A következő héten a Szent Gellért Katolikus Általános harmadikos kisdiákjai szorgoskodtak Kovácsné Tóth Henriett tanító néni vezetésével. 

A következő napon pedig Paálné Tóth Irén tanító néni vezetésével vettek részt a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola harmadik osztályos diákjai a könyvtár programján.

A „Palántázó Palánták” idén is kitettek magukért. Dalos kedvű vidámságuktól még a nap is kisütött, a könyvtár kertje is virágosabb lett.

Ha nem hiszik – járjanak utána!

Mindenkit szeretettel vár a családbarát és környezetbarát könyvtár: szellemnek, könyvek, testnek a zöld pázsit, léleknek a virágzó látvány.

KÖSZÖNETTEL TARTOZUNK Á. FÚRUS ANDRÁS POLGÁRMESTER ÚRNAK A KOORDINÁLÁSÉRT. KÖSZÖNETTEL TARTOZUNK: A FÚRUS KERTÉSZETNEK ÉS A MÓZER KERTÉSZETNEK A SOK KIS PALÁNTÁÉRT!

Fotógalériánk: 

Arany János Általános Iskola 1. osztályosai:

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 7 thumb 9

thumb 10 thumb 11 thumb 12

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola 3. osztályosai (Kovácsné Tóth Henriett osztálya):

thumb 18 thumb 19 thumb 21

thumb 28 thumb 29 thumb 30

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola 3. osztályosai (Paálné Tóth Irén osztálya):

 thumb 2b thumb 3b thumb 9b

thumb 10b thumb 12b thumb 13b 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022