www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Tavasz van! Gyönyörű!
 
 

Tavasz van! Gyönyörű!

Nyomtat
 thumb 6  

József Attila költő versét választotta könyvtárunk az idei TAVASZKÖSZÖNTŐ irodalmi programsorozat címéül. Nem véletlenül, hiszen a költőóriás születésének évfordulóját a Költészet Napját mindig a tavasz hozza - április 11-én. A hagyományos körzeti versmondó verseny döntőjével méltó és nemes versengéssel emlékezhetünk idén is a Kiskunmajsai Városi Könyvtárban  április 10-én csütörtök délután 14 órai kezdettel. A verseny döntője egyben magas színvonalú irodalmi esemény, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 A könyvtári foglalkozások nem titkolt célja az is, hogy az irodalmat közvetítse a kisded kortól az óvodás – és iskolás korosztályoknak. A mondókák, rigmusok, versek, mesék, olvasmányok, történetek dalok, szerep-és bábjátékok mind a gyermekvilágot színesíti, tudásukat bővíti, elmélyíti. A kézműveskedés és kreatív munkálkodás közben a gyermekek felszabadultan sajátítanak el technikákat, amit az irodalmi élményeikhez kapcsolunk. A tavasz ébredése a természet együttes előhívása nagyon jól illeszkedik, szinte belesimul a gyermekek lelkébe - mint ahogyan az első napsütés cirógatja meg arcunkat. Az irodalom így kerül bokrétába kötve idén tavasszal az idelátogató csoportok kezébe, lelkébe, szellemébe.” Tavasz van! Gyönyörű! ”- várjuk szeretettel május végéig a bejelentkező csoportokat: Ágika és Editke könyvtáros nénik vezetésével.

Köszönet a közös élményekért fotókban összefoglalva:

 Katolikus Óvoda: Katica csoport, Fülöp Gyuláné, Harkainé Gerse Éva óvónők.

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

 Katolikus Óvoda: Bárány csoport, Lakatos Jenőné, Fazekas Fanni óvónők. 

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

 Szent Gellért Katolikus Ált. Iskola: 2.a. osztály, Csillagné Koncz Andrea pedagógus. 

thumb 1 thumb p1120550 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6 

Katolikus Óvoda: Lepke csoport, Molnárné Nagy-Herda Éva, Vékony Mihályné, Horváth Iduka óvónők. 

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

Katolikus Óvoda: Süni csoport, Kocsis Péterné Süli Andrea,Tóthné Sipos Andrea óvónők.

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

Katolikus Óvoda: Halacska csoport, Faragóné Gyöngyösi Andrea, Rádóczi Zoltánné Sipos Ágnes óvónők.

thumb 1 thumb 2 thumb 3 

thumb 4 thumb 5 thumb 6

Napsugár Óvoda (Alsó Óvoda Tagintézmény): Pillangó, Maci, Méhecske, Katica csoport tagjaiból és Gurdicsné Kónya Klára vezető óvónő.

thumb 1 thumb 2 thumb 3

thumb 4 thumb 5 thumb 6

 

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022