www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Családi örömök pályázat
 
 

Családi örömök pályázat

Nyomtat

A kecskeméti Katona József Könyvtár még októberben a Családi Olvasás Éve alkalmából " Családi Örömök " címmel rajz- és fotópályázatot hirdetett Bács-kiskun megyei családok számára. Családi közös élmények fényképes, rajzos megörökítésével lehetett jelentkezni, sőt fogalmazást is lehetett mellékelni egy-egy alkotáshoz.

Kiskunmajsáról kilenc alkotást küldtünk Kecskemétre. Nagy örömünkre, Csendes Bianka és Kolompár Norbert rajzát a zsűri beválogatta a legjobbak közé. Horváth Noémi és testvére, Viven alkotása és hangulatos fogalmazása szintén bekerült a legjobbak közé. Az ünnepélyes díjkiosztóra december 11-én került sor a megyei könyvtárban. A gyerekek és szüleik egy élvezetes játékon vehettek részt a megyei könyvtárban, valamint értékes könyveket és társasjátékot vehettek át munkájuk jutalmaként. A díjak értékét növeli, hogy összesen tíz pályművet ítélt legjobbnak a zsűri, és ezek közé bekerülhettünk. A kecskeméti rendezvény érdekessége volt, hogy a díjazottak közé két Horváth család is került, és csak ők tudtak elmenni a jutalmakat átvenni. Gratulálunk nekik! Külön köszönet illeti Kitl Valéria tanítónőt és Horváthné Varga Mónia és Horváth János szülőket, hogy segítették a gyerekeket a pályázaton való részvételben. A rajzok vándorkiállítás formájában láthatók a megyében decemberben. A három megyei nyertesen kívül a heliy válogatásból megyei szinten szerepelt még: Berecki Barbara, Dobák Adrienn, Gyovai Rebeka, Horváth Dávid, Katona Márk (Arany János Általános Iskola) és Grezsa Judit (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola). Köszönjük munkájukat! A kiskunmajsai Városi Könyvtárban látható kiállításon az alábbi tanulók pályázatra készített rajzai láthatók: Bera Bence, Dinda Dávid, Farkas Fanni, Gyuris Bodza, Hegedűs Hédi, Horváth Lilla, Hunyadi Lili, Kolompár Szabina, Kuklis Richárd, Lajos Attila Péter, Lakatos Orsolya, Patyi Petra, Vastag Milán (Arany János Általános Iskola). Mindenkinek gratulálunk, és szeretettel várjuk legközelebb is!

Néhány fénykép a kecskeméti díjkiosztó rendezvényről:

thumb_1 thumb_2 thumb_0

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022