www.vkmajsa.hu

 
 
Címlap: Események, rendezvények Költészet napja - Járási Versmondó Verseny, 2018
 
 

Költészet napja - Járási Versmondó Verseny, 2018

Nyomtat
thumb versmondo2018 1  A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és – versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. 

 A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

Így teszünk mi is. A Költészet napján tartjuk meg a Járási Versmondó Verseny döntőjét a Városi Könyvtárban.

Itt találkoznak a kistérség diákjai Szank, Jászszentlászló, Kömpöc és Kiskunmajsa iskoláiból. Alsó tagozatosok, felső tagozatosok és természetesen középiskolások. Az idei esztendőben közel 40 diák mérte össze tudását.

Tapodi Zsuzsanna igazgatóhelyettes ünnepélyes megnyitóban köszöntötte a megjelenteket és méltatta a versenyzők szorgalmát, a szülők, pedagógusok értő hozzáállását, a zsűri nemes, de nehéz munkáját.

A Költészet napjához méltó szavalatok hangzottak el József Attila, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor és más klasszikusok mellett kortárs költők verseit is hallhattuk nagy örömünkre: Lackfi János vagy Szabó T. Anna, de Romhányi József neve is ismerősen csenghet kicsiknek és nagyoknak. A jeles alkalom nemes versengésének a végeredménye: egy szépirodalmi délután - szó szerint- ahol sok vendéggel, érdeklődővel együtt teltházas rendezvénnyel ünnepelhettük együtt a magyar költészet napját.

Több mint 40 vers hangzott el! – élmény volt valamennyit látni, hallani.

Köszönet érte a tudatosan odafigyelő családoknak, szülőknek, hozzátartozóknak, hogy a gyermekek irodalmi környezetben nőjenek fel, igényük legyen a szép magyar irodalom megismerésére. Köszönet minden oktatási intézménynek, hogy fontosnak tartják a közoktatás mellett a tehetséggondozást, az olvasásnépszerűsítést és a tudás –információk - bővítését – élményszerzéssel.

És nem utoljára köszönet annak a közel 100 diáknak, akik a három korosztályban, osztályukban külön szorgalommal, alázattal tanultak verseket, mérettek meg társaik előtt, majd iskolai döntőben versenyezve jutottak el a Járási Versmondó Verseny döntőjébe. Mindenkit megillett a dicséret az élményért, amit önmaguknak és környezetüknek adtak. A szorgalom és kitartás mellett a versek szeretete, értő tolmácsolása az övék. És ez már győzelem. Elvehetetlenül! Viszont minden versenynek vannak szabályai, helyezettjei és győztesei.

A 2018-as költészet napi Járási Versmondó Verseny eredményei a minden érintett iskola által delegált pedagógus zsűri szerint, akik szakértő munkájukkal segítették a rendezvényt – és egyben köszönet és tisztelet feléjük is:

Zsűritagok:

Elnök: Rókus Róbert – Szent László Általános Iskola, Jászszentlászló

Felföldi Margit  Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

Valkainé Farkas Tünde – Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola, Szank

Bánné Csontos Ágnes  Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Kiskunmajsa

Figura Tünde  Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

Farkasné Gyóni Ildikó  Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

Általános iskola, alsó tagozat:

1.Péntek Zoé – Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

2.Jakab Kevin – Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

2.Czifrik Réka – Szent László Általános Iskola, Jászszentlászló

3.Lakatos Mendel – Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

Általános iskola, felső tagozat:

1.Kolompár János – Móra Ferenc Általános Iskola, Kiskunmajsa

2.Holik Kristóf – Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és EGYMI

2.Molnár Ronett – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Kiskunmajsa

3.Rávai Kristóf – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Kiskunmajsa

Középiskola:

1.Ancsa-Molnár Roland – Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

2.Rávai Attila – Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

2.Németh Zsuzsanna – Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

3.Petelei Ildikó – Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Kiskunmajsa

Köszönjük a Rádió 1-nek, Kunsági Hírlapnak, Majsa Infónak, Catel Televíziónak az irodalom népszerűsítését. A Tourinform iroda - ajándékait a versenyzőknek. Az érdeklődőknek pedig mi mást kívánhatnánk? Sok szép olvasnivalót, verseket – élményeket –így tavasszal is, amely annyi költőt megihletett…

thumb versmondo2018 1 thumb versmondo2018 2 thumb versmondo2018 3

thumb versmondo2018 4 thumb versmondo2018 5 thumb versmondo2018 6

thumb versmondo2018 7 thumb versmondo2018 8 thumb versmondo2018 9

thumb versmondo2018 10 thumb versmondo2018 11 thumb versmondo2018 12

thumb versmondo2018 13 thumb versmondo2018 14 thumb versmondo2018 15

thumb versmondo2018 16 thumb versmondo2018 17 thumb versmondo2018 18

 
 
 
 
left direction
right direction
Juhász Anna -irodalmár, kult.manager, Tallér Edina- író, újságíró, Gerner Csaba- színművész, rendező, Kovács Áron -énekes, műsorvezető2023
prof. dr. Bagdy Emőke- klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2023
Pál Feri atya 2023
Terbe Ármin- holisztikus testnevelő-edző, dr. Tóth Tibor címzetes főorvos 2023
Szivárvány Bábcsoport 2023
Mózer Attila - vegyészmérnök, egyetemi kutatótanár 2023
Sebestyén István - újságíró, lelkész 2023
Molnár Anita - Paprika Molnár Malom tulajdonosa 2023
Palásti Károly - mesterpedagógus, irodalmár 2023
Szalay-Berzeviczy Attila - egyetemi szakközgazdász 2022
Nahimi Péter történész, Fodor Ferenc főmuzeológus 2022
Mosolyra Hangolók - 2022