Népi hagyományok - december - Kincses Kalendárka 2020

 December

• december 4. Borbála napja
• december 6. Szent Miklós napja
• december 13. Luca napja
• december 21. Tamás napja
• advent
• december 24. karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja
• december 25. karácsony napja
• december 26. karácsony, István napja
• december 27. János napja
• december 28. Aprószentek napja
• december 31. Szilveszter

Forrás:  http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/182.html

december 4. Borbála napja

A Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz, de a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Borbála-napkor nem szabad fonni. A Mura-vidéken azért nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Nem szabad varrni, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét. Borbála-napkor is jártak kortyolni a fiúk. Mondókájuk végeztével leguggoltak a következő felkiáltással: „Igy üjje meg a kentek kotlósa a tojást!” A Zala megyei Beleznahegyről való az alábbi kotyolóvers, melynek szövegében keverednek a lucázó, a farsangköszöntő és a regölés szövegtöredékei, mert elsöpörnék a szerencsét. Akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel verik ki. A boszorkányok rontása miatt tilos ezen a napon ruhadarabot kint hagyni. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól. Vannak erre a napra javasolt tevékenységek, így Göcsejben a tollfosztás, egyes baranyai falvakban a borfejtés. Borbálakor vagy Lucakor csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósol. Ugyancsak e napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon.

december 6. Szent Miklós napja

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás (Kiss L. 1962).

Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak. Beleden az utcán is ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba, a derekukon láncot csörgettek, a kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be. A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered. A püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak lehet a változata a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók. A Miklós-napi ajándékozást a szent legendájával hozzák összefüggésbe. Ma a Mikulásnak két alakja él: az éjjel titokban ajándékot hozó és a megszemélyesített büntető, ajándékozó alakoskodó. Az ajándékozás ma ismert formája falvainkban körülbelül ötven éve terjedt el, és még később a piros ruhás Mikulás figurája. Topolyán a húszas évekre tehető ez az idő. Egész éven át figyelmeztetheti a szülő a gyerekét, hogy nem hoz semmit a Mikulás, ha nem lesz jó magaviseletű. A csizmát, cipőt az ajtó elé teszik, de ha van vállalkozó kedvű rokon, az beöltözik Mikulásnak. Hátán puttonyt visel, benne virgácsok is vannak, és ha kell, megsuhintja vele a gyerekeket. Miklós járt házról házra, ma az iskolában beöltöztetett piros ruhás Mikulást viszik végig szekéren a falu utcáin. A csokoládéipar révén jellegzetes mintája alakult ki a Mikulás-alakoskodóknak. Szokássá vált, hogy nemcsak az iskolákban, óvodákban, hanem a szülők munkahelyein is ünnepségeket rendeznek ezen a napon. Egy mai városi gyerek az említett helyeken kívül az áruházakban, üzletekben reklámcéllal felöltöztetett Mikulásokkal is találkozhat. Az ajándékozás – akárcsak más ünnepeken – ma már nemcsak édességekre szorítkozik. Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát” (Bosnyák S. 1977: 183). Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

december 13. Luca napja

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére. Akárcsak a téli ünnepkör más napjain, ilyenkor is jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra. „Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Luca nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. E napon a cél elsődlegesen a tyúkok termékenységvarázslása volt. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma is. Országszerte úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. A praktikák, mágikus eljárások és szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni. „Luca napján sok mindent megcsináltunk, hogy szerencsing legyik az aprojószágho. Éjjel, 12 órakor megpiszkafáztuk a tyúkokat, hogy jól tojjanak. Ha nem vót tojás, aszt montuk: Nem jól piszkafáztunk! Az ősszel eltett ágas-bogas, újas tingirit (= tengeri, kukorica) Lucanapján reggel és karácson másnapján etettük meg, hogy sok legyík belőlük, jól szaporoggyanak:

Pipi, pipi pipikéim,

Gyertek elő picikéim!

Fijas tingirimet adom,

Tik meg nekem tojást attok...

A gazdasszony azért ültette le őket a konyhába, hogy a tyúkok jó ülések legyenek. Köszöntőjükért tojást kaptak ajándékba. Luca-napkor abroncsból etették a tyúkokat, hogy szét ne széledjenek. A női munkák egy részének tiltása a tyúkok termékenységvarázslásával volt kapcsolatos, akárcsak az előírt munkák. Általában tollat fosztottak ezen a napon, hogy a tyúkok könnyen tojjanak. Mindenfajta fejtő-, bontómunkát alkalmasnak tartottak. Pándon tollat fosztottak és babot fejtettek. Luca-napkor tilalmas munkák voltak még – a varráson, fonáson kívül – a mosás, lúgozás, kenyérsütésLuca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, ezért különösen védekezni kellett a boszorkányok rontása ellen.

Jósló, varázsló eljárások között szerepel Luca-napkor is a tollaspogácsa, ún. Luca pogácsa készítése (ha Pál-napkor sütik, Pál pogácsának nevezik). A jósló eljárás lényege az, hogy akinek sütés közben a pogácsáján a toll megperzselődik, annak közeli halált jelez. Főleg a Dél-Alföldön ismerték ezt a hiedelmet. Lucapogácsával jósoltak a jövendőbelire, úgy, hogy belesütöttek cédulán egy-egy férfinevet. Luca napján sok egyéb házasságjósló eljárás volt az egész magyar nyelvterületen maradékkal az éjféli misére mentek, s úgy vélték, akivel elsőnek találkoznak, olyan nevű lesz a férjük. Ugyancsak a névre tudakozódás másik módja az ún. lucacédula. Általánosan ismert eljárás szerint a cédulákra férfineveket írnak, abból minden nap egyet tűzbe vetnek, s ami karácsonyra utoljára marad, az lesz a jövendőbeli neve. A pereszlényi lányok 12 cédulát írtak, és Luca-nap után kezdték tűzbe vetni. Luca-napkor vetették el az ún. Luca búzát, ha karácsonyra szépen kizöldül, a következő esztendőre jó termést jósol Az időjárásjósló praktikák ideje ugyancsak a Lucától karácsonyig terjedő időszakban volt. Közismert az ún. Luca kalendárium, mikor a Luca és karácsony közti tizenkét nap időjárásából jósolnak az elkövetkező tizenkét hónap időjárására. Hasonlóan közismert a hagymakalendárium. Tizenkét besózott hagymalevél segítségével igyekeznek megjósolni a következő év havonkénti csapadékosságát, illetve szárazságát, attól függően, hogy a hagymalevél átnedvesedett-e. A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni. „Luca-naptól karácsonyig csinálták a lucaszéket, vasnak nem volt szabad benne lenni. Kerek szék, háromlábbal. Azt elvitték a templomba, ha készítője ráállt, meglátta róla ki a boszorkány a templomban.

december 21. Tamás napja

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak. Többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve. Kelések gyógyítására találták alkalmasnak. Medvesalján úgy tartották, hogy az ezen a napon vágott disznó sózott vérét el kell tenni, mert alkalmas a köszvény gyógyítására (Kotics 1986: 34). A Mura-vidéken úgy hitték, aki ezen a napon disznót öl, annak minden évben le kell vágnia valamit, mert Tamás öl, elpusztítja valamelyik állatát.

Advent

Advent a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. A katolikus egyház eredetileg minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el. A vallási előkészületeket a böjtön kívül a hajnali misék, roráték jelentették. Az advent időszakában tilos volt a zajos mulatság, tánc, lakodalom.

Ez az időszak olyan jeles napokat foglal magában, mint András (nov. 30.), Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.) és Luca (dec. 13.), melyekhez termékenységvarázslás, termés-, időjárás-, férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. Az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét mind a földművelésben, állattartásban, mind pedig az emberek egyéni életében. Hozzátartozott ehhez a gonosz, rossz szellemek, a boszorkányok elhárítására, elűzésére vonatkozó számtalan eljárás is, például Luca-napkor. Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók, ostyahordók és egyéb karácsonyi játékok előadói. Némely vidéken már advent idején megkezdődött a kántálás és a betlehemezés.

Karácsonyi kántálás

A karácsonyi, többnyire énekes, esetleg verses köszöntőt általában kántálásnak nevezték, de néhol kóringyálás, pászlizás, mendikálás, angyali vigasság néven emlegették. A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket. Ezután valamilyen ajándékot kaptak, melyet megköszönve mentek tovább. Különböző korcsoportok jártak köszönteni, kántálni, általában délben kezdtek járni a gyerekek, majd délután a fiatalok és {7-229.} késő este a házas emberek. Újabban sok helyen már csak a cigányok járnak kántálni alamizsnagyűjtés céljából. A kántáló énekek közül a legrégebbi réteghez tartozik a „Csordapásztorok...” kezdetű, melynek első ismert alakja a Cantus Catholici 1651-es egyházi énekgyűjteményben is szerepel. Az ismertebb énekek közül ugyancsak ebben a gyűjteményben jelentek meg a „Mennyből jövök tihozzátok...” és a „Betlehem, betlehem a te határidban...” kezdetű énekek is. Kedveltek a „Mennyből az angyal...” és a „Pásztorok keljünk fel...” kezdősorú karácsonyi énekek, melyek 18. századi énekeskönyvekben szerepelnek már. Egy falun belül is különböző lehetett a kántálók repertoárja. A karácsonyi énekekhez jókívánságokat tolmácsoló versek és adománykérő rigmusok is kapcsolódhattak. A kántálás szokásának hallatlanul gazdag anyagából idézünk néhány helyi példát. Szeged környékén advent estéin jártak ketten-hárman a gyerekek házról házra. Megkérdezték: „Szabad-e kántálni?”, vagy „Dícsértessék a Jézus Krisztus, möghallgatik-e az angyali vigasságot?” Engedély után elkezdik:áll össze egy csoportba. December 24-én délben kezdik. Egyházi karácsonyi énekeket énekelnek, a „Csordapásztorok midőn betlehembe...”, „Mennyből az angyal...”, „Pásztorok, pásztorok...” kezdetűeket. Mielőtt megkapják az adományt, esetleg a következő verset mondják:

Én kis morzsa gyenge rózsa,

Nem jártam még iskolába,

Mégis tudom azt a verset,

Kis Jézuska ma született

Jászolba.

(Kapros 1968: 221)

A kántálásért a gyerekek, fiúk, lányok régen diót, almát, bélest, perecet, madár alakú kalácsot kaptak, amit tarisznyába, zsákba gyűjtöttek. Az utóbbi időben pénzt is kapnak. Szénát szórtak az ablak alá, hogy a gyerekek azon kántáljanak. Ezt a szénát azután a tyúkólba vitték, hogy a tyúkok jobban tojjanak. Kántálni jártak a fiatalok, sőt házasok is, de ez utóbbiak késő este. Erdélyben és a bukovinai székelyek között is kedvelt karácsonyi kántáló ének a „Paradicsom közepibe...” kezdetű. Szépkenyerűszentmártonban a gyerekek három óra tájban mennek kántálni, a felnőttek este hattól éjfélig. A gyerekek az ablak alatt kint énekelnek, a felnőtteket, ha kint is énekeltek, behívják és megkínálják. Az ének előtt beköszöntőt mondanak. A gyerekek az alábbit:

Áldom, magasztalom seregeknek urát,

hogy megadta élnünk ez karácsony napját.

Áldja meg az Isten e háznak gazdáját,

kedves gazdasszonyát és minden családját!

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Az énekük az alábbi

Kiskarácsony, Nagykarácsony,

Kisült-e már a kalácsom,

Ha kisült már, adják ide,

Mer én azér gyüttem ide,

Ha nem sült ki én nem várom,

Mert igen fázik a lábom.

(Kósa 1979b: 212)

Betlehemezés

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő dramatikus játék, melynek több táji típusa is kialakult. A játéknak általában több szereplője van. Egyes változataiban bábok is szerepelnek, ez az ún. bábtáncoltató betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. A betlehemezés főbb jelenetei lehetnek az ún. szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket, a király, gazdag ember, vagy a kovács végül az istállóba küldi őket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti. Költögeti a mezőn alvó pásztorokat, akik azután ajándékaikkal az {7-233.} újszülött Jézushoz mennek. A betlehemezés része lehet az ún. Heródes játék is. Ebben a jelenetben a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest. A napkeleti bölcsek látogatását mutatja be Jézusnál, és Heródes haragját, esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságról is szól. A betlehemezés fontos részét képezi a pásztorok évődése az öreg és süket pásztorral. A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével. A Magyar Népzene Tára a betlehemes játékokat négy fő típusba sorolta: I. erdélyi, II. alföldi és felső-tiszai, III. dunántúli, IV. felföldi. Az erdélyi típusban az angyalon, pásztorokon kívül szerepel Szűz Mária, Szent József, a király szolgája. Ebben a változatban jellegzetes jelenet a szálláskeresés. Az alföldi és felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár szerepel. Jellegzetes része a cselekménynek a perselyezés. A dunántúli változatokban a pásztorok jelenete a játék központi része.

Ádám első atyánk dicső szent ünnepét,

Akik megélhették karácsony szent böjtjét

Élhessék vígan Krisztus születését!

E kis ajándékot hoztam szeretettel.

Igaz becsülettel,

Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát,

Mi is azonképp horgyuk a szent ostyát.

Kedves tanítónknak ő engedelméből

Kivánunk mi békét tiszta szívünkből.

(Csáky 1987: 40)

december 24. karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja

Karácsonyi asztal

December 24-én, karácsony vigíliáján, más néven karácsony böjtjén, bőved estén, a szinte előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek. Mi is került a karácsonyi asztalra? Elsősorban egész kenyér, sőt néhol kalács is, hogy egész esztendőben legyen. Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, hogy azután az állatok alá tegye, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol még szerszámokat, {7-244.} házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy azokban is szerencséjük legyen a következő esztendőben. A bő termést igyekeztek befolyásolni a szintén az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal. A köszöntő után a gabona az asztal alá került, vízkeresztig ott maradt. Az asztalon ostya, alma, dió, káposztaleves, mákos guba, túrós lepény, fokhagyma, bor volt, az abrosz alá egy kis szénát szórtak. A karácsonyi dióevés szinte az egész nyelvterületen ismert. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. Különféle magyarázattal szokás volt a diódobálás a sarkokba. Egerszegen keresztet vetettek, majd az „Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek” fohásszal dobták a négy sarokba a diót.

karácsony éjszakájához és az éjféli miséhez kapcsolódó szokások, hiedelmek

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak – még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet. Isten segítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát. A gonoszelhárító zajcsapás ezen az éjszakán a pásztorok feladata volt. A karácsonyi történet pásztorai miatt igen fontos szerepük volt az éjféli misén is. Galgamácsán a pásztorok körbejárták a templomot, mialatt a mise folyt, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák a zajjal, kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal. Az éjféli misén szokás volt egyes székely falvakban, hogy az ének ezen szavainál: „A madarak megszólaltak”, a gyerekek cserépsípokkal madárhangot utánoztak a mise végéig, másutt a férfiak kalitkába zárt csízeket eresztettek ki. A karácsonyi éjféli misére kellett hogy elkészüljön az ugyancsak Luca-naptól kezdve faragott lucaszék. Az éjféli misén arra állt vagy ült a kíváncsiskodó, hogy meglássa: ki vagy kik a boszorkányok a faluban. A karácsony éjjeli időjárásból jósoltak a következő évi termésre.

Karácsonyfa

A karácsony mai, közismert jelképe, a feldíszített fenyő, a karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást protestáns, német eredetűnek tartják, mely hazánkban a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A Bécsi Udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg. Karácsonyfát Magyarországon – a történeti adatok szerint – Brunswick Teréz állított először, 1824-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján, majd Fertőszentmiklóson a Bezerédj család 1834-ben. Jáky Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a falusi iskolás gyerekei számára. A karácsonyfa-állítás szokása nyugatról kelet felé terjedt a magyar nyelvterületen. Az osztrák néprajzi kutatás szerint a karácsonyfák elterjesztésében nagy szerepük lehetett az első világháborúban a katonák számára állított közös karácsonyfáknak. Hazánkban az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg végleg. Az új szokáselem elterjedését elősegítette, hogy már volt hazánkban előzménye. Szeremlén a karácsonyfa elterjedése előtt az ún. termőág volt a karácsonyi dísz, melyet aranyozott dióval, almával, ültetni való hagymával díszítettek. Zsámbokon régen rozmaring- vagy nyárfaágat díszítettek. A lakodalmi életfához hasonló vagy valamire felfüggesztett zöld ág készülhetett tüskéből, bürökből, kökényágból. Ittebén kökényágra, Csantavéren papírral betekert száraz ágra emlékeznek az 1920-as évekig. Bácstopolyán az 1890-es években három faágat szegeztek össze, azt bevonták piros papírral, ebbe szegeket vertek és arra akasztották a diót, almát, mézeskalácsot. A téli napforduló ünnepén nem volt idegen elem a tavaszt, termékenységet jelképező zöld ág, akárcsak liturgikus vonatkozásban a paradicsomjáték életfája. Itt tehát kereszténység előtti és liturgikus hagyományok találtak egymásra. A karácsonyfadíszek is hasonlóan alakultak: a termékenységet szimbolizáló alma, dió és a – feltevések szerint a paradicsomi életfáról származó kígyót jelképező – lánc jól megfértek egymással. Ugyancsak messzire vezet a gyertyák kérdése, az élet fényének szimbólumától a villanyégőkig. A karácsonyfadísz korábban az alma, dió, házilag készített sütemények, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz és az 1890-es években a lametta a városokban. Az Ipoly vidékén a karácsonyfát karácsony böjtjén díszítik fel. Almát, diót tettek rá régebben, a fa alá helyezték a betlehemet vagy a Szent Családot ábrázoló képet. A kisebb gyerekeknek ma is azt mondják, hogy a Jézuska hozza a fát, ezért titokban díszítik. Ma már nagy fákat állítanak, üvegdíszekkel, szaloncukorral. A karácsonyfát hosszú ideig tartják bent azzal a magyarázattal, hogy az állatokat az újesztendőben akkor nem éri baj. Turán a karácsonyfát süteménnyel, aszalt gyümölccsel, tökmaggal, pattogatott kukoricával, almával és kockacukorral díszítették. Régebben reggelre kelve látták meg a karácsonyfát a gyerekek, újabban december 24-én este állítják a fát. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, azok is ételfélét és legfeljebb egy kis pénzt. Egyre népszerűbbek a közterületen felállított fák. Egyes történeti adatok szerint a 17. században német nyelvterületen nem családok állítottak fát, hanem egy központi helyen felállított karácsonyfára akasztották a szegényeknek és gyerekeknek szánt gyümölcsöket. A mindenki fájának múlt századi példájáról olvashatunk Réső Ensel Sándor szokásgyűjteményében. A Sáros megyei földesúr a cselédei számára állított hatalmas karácsonyfát – szalaggal, gyertyákkal díszítve, ágain a cselédeknek szánt hasznos ajándékokkal. Ma Budapesten az ünnep hangulatának fokozására fenyő- és karácsonyfadíszbe öltöznek a kirakatok. Nagy fákat állítanak például a szállodák előcsarnokába, a Parlamentben óriásfenyő áll. Néhány éve a Vörösmarty téren reklámcéllal a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat állíttat hatalmas fenyőfát, ágain színes égőkkel és lemeztasakokkal. Újabb szokás szerint a panelházak erkélyein megjelentek a kivilágított fák, akárcsak a kertes házak villanyégőkkel díszített élőfái. A karácsonyi ajándékozás szokása is napjainkra vált az ünnep elengedhetetlenül fontos részévé. Sokáig csupán a gyerekeket ajándékozták meg falvainkban, s az ajándék többnyire a karácsonyfa volt a rajta függő nyalánkságokkal. A titokban hozott ajándék a Jézuskától, más magyarázat szerint az angyalkától vagy egyéb földöntúli lénytől származik. Akárcsak a Mikulást, néhol az ajándékhozó Jézuskát is megszemélyesítették.

december 25. karácsony napja

A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

december 26. karácsony, István napja

E napon jártak a dunántúli regölők. A gazdának minden jót kívántak, a leányokat, legényeket összeénekelték. A közelmúltig szokás volt egyes dunántúli falvakban, hogy a legények köcsög dudával, csörgősbottal felszerelve felkeresték a házakat, énekelték:

Eljöttünk, eljöttünk szent István szolgái

Régi szokás szerint, szabad-e megtartani.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü regü rejtem.

Amott eletkezik egy zöld pázsit,

Azon legelészik csoda féle szarvas,

Csoda féle szarvasnak ezer ága, boga,

Ezer mise gyertya,

Gyulladva gyulladjék,

Soha el ne aludjék,

Hej regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Amott is mondanának egy szép leányt,

Kinek neve vóna N. N. volna.

Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Amott is mondanának egy szép legényt,

Kinek neve volna, N. N. volna.

Haj, regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.

Regüjjük a gazdát, vele az asszonyát,

(Bük, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

A leggyakoribb keresztnevek közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki. Gyakran István- és János-köszöntőket aktualizálnak más névnapra is. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások. Gyakori az „Eljöttünk mi jó este / jó reggelt” kezdetű, főként István- és János-köszöntő.

december 27. János napja

E naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott, mely a borvidékeken máig él. A szentelt bornak is – mint minden egyéb szent élménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele. Öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor. Szólásként él a Szent János áldása, a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatosan. A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan igen sok változatban él a magyar nyelvterületen. Más nevekkel behelyettesítve is kedvelt köszöntő az alábbi:

Szent János viseli

ragyogó orcáját,

e nemes ház felett

tartja vitorláját.

december 28. Aprószentek napja

Aprószentek napjának jellegzetes szokása a vesszőzés, melyet neveznek aprószentek elesnék, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak stb. is. A vessző lehet termőág, hajló fűzfavessző vagy korbács. A vesszőzés résztvevői a fiúgyermekek, legények vagy pásztorok. Megkorbácsolják a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. A szomszédba „mustármagért” küldött fiúgyereket a háziak veregetik meg.

Dicsértessék a Jézus Krisztus

Ajtó mögött állok,

Mustármagot várok,

Ha nem annak, úgy elmegyek,

Törjön be a kemencéjek.

(Istvánffy 1911: 299–300)

december 31. szilveszter

A népi kalendárium szerint újesztendő első napjával összefüggő nap. Szilveszterkor – akárcsak az év más ünnepein és jeles napjain – a szokások és hiedelmek az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak. Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok jövendőbelijük neve és foglalkozása után. Sokfelé más praktikákat is alkalmaztak. Például Gyimesvölgyben „Akkor karót kötnek. Akkor mentek, kötővel megkötöttek. Hogyha az a karó nem vót teljesen meghántva, akkor gazdaghoz ment férjhez, s ha az a karó csóré vót, akkor szegényhez ment férjhez. Ha magos vót, akkor magos férfihez ment, s ha alacsony vót, akkor alacsony férfihez ment” (Bosnyák S. 1982: 110).Az a leány, aki meg akarta tudni, hogy férjhez megy-e az új esztendőben, az szilveszter estéjin elment az ablak alá, ahol sok gyermek volt hallgatózni. S ha azt mondták, hogy: »Menj el innen!«, akkor férjhez ment, s ha azt mondták, hogy: »Ülj le!« akkor {7-262.} nem ment férjhez az esztendőben – tartották a bukovinai magyarok” (Bosnyák S. 1977: 189). Szokás volt a szilveszteri kántálás. A felnőttek, legények körében élő hagyományból a két világháború között már a gyerekek s végül a cigányok adománykérő szokása lett. A szilveszteri kántálást másnap az újévköszöntés követte.

Boldog újévet!

Pénzt, süteményt, bort!

Egyenes a kémény,

Görbe a disznóláb,

Áldja meg az isten azt a gazdát,

Ki a szegény kántálóknak ád !

Jósolnak ilyenkor is fokhagymával, hagymával. Például a bukovinai magyarok: „Ha kíváncsi volt a gazdaember, hogy milyen időjárás lesz az újesztendőben, minden hónapban, akkor vöröshagymát kettévágott és tizenkét kovát lebontott róla s mindenikbe tett egy kis sót s azt felrakta a tüzelőnél a párkányra. Reggel aztán sorba vette a hónapokat, mert mindegyiknek nevet adott. Amelyikben nem olvadt el a só, az száraz hónap volt, s amelyikben elolvadt, az esős hónap volt. Így tudta meg, hogy milyen időjárás lesz az évben” (Bosnyák S. 1977: 188). Hasonló módon jósolnak fokhagymával is, melyből tizenkét gerezdet tesznek egymás mellé, a közepébe lyukat fúrnak és abba sót tesznek. A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is.

Sorozatunkban a hagyományőrzés értékeire hívjuk fel érdeklődők figyelmét. Az elfeledett értékek újjáéledésére. A népi kultúra a hagyományainkból gyökerezik. Könyvtárunk a szép hagyományaink megismerésének elkötelezettje. Könyveinket néprajzi- hitélet és folklórgyűjteményünk gyöngyszemeit ajánljuk szeretettel minden olvasónak, könyvtárhasználónak. Hónapról, hónapra igyekszünk értéket közvetíteni. Hagyományaink mellett a helyi értékeinket bemutató sorozatunkat 2021-től tervezzük.

A magyar néprajzkutatókat bemutató anyagunkban Fodor Ferenc néprajzkutatót mutatjuk be,2019-es év szakmai díjazottját. Kiskunmajsai kötődése kamaszkora óta a helyi középiskolától a focipályán át. Élethivatását vallja - a történelemtanárának Kozma Huba -pedagógus, történész, író- nak is köszönheti. Munkája során foglalkozott a Kiskunmajsa és Kistérségének, Csólyospálos régészetével, helyi alkotóként és szerzőként, publikált és szakértőként segíti szűkebb hazáját. Hamarosan újabb kötete jelenik meg szülőfalujáról Csólyospálosról. Vele készített interjút olvashatják (forrás: www.delmagyar.hu)

„Paraszti családban született, néprajzkutató lett Fodor Ferenc, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Tömörkény-díjasa. Múltja a mai napig hatással van az életére, a múzeumban végzett munkája utána autóba ül, majd a csólyospálosi családi gazdaságban tevékenykedik.

Tanyán nőtt fel, Csólyospálos Al­­sópálos településrészén, édesapja parasztember volt, aki hat elemit végzett, édesanyja nyolcat. Fodor Ferenc az első osztályt még a ta­­nyai iskolában kezdte, majd má­­sodik osztálytól a központiba került, ahol volt orosz nyelvoktatás. – Belenőttem a gazdálkodásba, összeszedtem a tojásokat, adtam enni a tyúkoknak, krumplit főztem a disznóknak télen. Ezek mind hozzátartoztak a feladataimhoz – emlékezett vissza az életét meghatározó eseményekre. Fontosnak tartja a néphagyományok megismerését

Felsős korában kiderült, jól megy neki az orosz, így a kiskunmajsai gimnáziumban folytatta tanulmányait. Itt olyan pedagógusok tanították, akik nagy hatással voltak az életére: Kozma Huba történelem és Somogyi Lajos német–orosz szakos tanár.
Máig örömmel gondol 1973 nya­­rára, amikor tanárai elvitték Székelyföldre, Gyergyóújfaluba, ahová később évtizedekig járt vendégségbe, a kapcsolat megmaradt. Elmesélte, eredetileg Szegedre akart gimnáziumba járni, ám félt, hogy nem talál haza, így esett a választása Kiskunmajsára. Főiskolára viszont már Szegedre járt, történelem–orosz szakon végzett.

1982-től mint a szegedi Gedói Általános Iskola tanára, fontosnak tartotta diákjaival a néphagyományok megismertetését. Még édesapja tanította meg citerázni, szülőfalujában megalapították a Búzavirág citerazenekart, ami édesapja korai, 1989-es halála után feloszlott. – A Gedói iskolában kollégáimmal néprajzi kiállítást rendeztünk, szerveztünk egy citerazenekart és táncegyüttest. Ez­­zel a műsorral jártunk idősek otthonába Szegeden – mesélte. Nem szakadt el szülőfalujától Erre a törekvésére fi­­gyelt fel ifj. Lele József, majd hívta Juhász Antal a Mó­­ra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteménykezelői pozíciójára. A néprajzi kutatómunka felé még az 1970-es években Bálint Sándor fordította Ferenc figyelmét; a néprajztudós jelentős benyomást tett rá egy főiskolai előadás alkalmával, mikor csupán a Fodor ve­­zetéknevet hallva Bálint Sándor elsorolta az egykor szegedi földről a Homokhátságra elvándorolt ősök neveit. Első önálló szerkesztése Csólyospálos történeti monográfiája volt.
– Büszke vagyok arra, hogy 1989 februárjában a csólyospálosi gazdákkal, Kozma Hubával, korábbi történelemtanárommal, Pordány Lászlóval és Csikós Máriával megalapítottuk az ország első gazdakörét, amelyeket 1949-ben mindenhol betiltottak az országban. 1992-ben vezetésemmel megalakult a Gazdakörök Országos Szövetsége, ennek én voltam az első elnöke – magyarázta.

Máig fontos számára a település, ahol felnőtt, bár 1982 óta Szegeden él, minden héten hazajár. Sokat tett a település kultúrájáért, helytörténeti gyűjteményt hoztak létre, amiért 2015-ben megkapta a Csólyospálos kultúrájáért díjat. A Homokhátság paraszti gazdálkodást kutatja

Munkássága a továbbiakban is sok szálon kötődött szülőföldje, a Homokhátság kutatásához, a homokhátsági paraszti gazdálkodáshoz. A múzeumban töltött évtizedek alatt a gazdálkodás, kézművesség, migráció témakörein belül végzett kutatásokat. Első jelentősebb néprajzi ta­nulmánya 1987-ben jelent meg a Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében, amelyben a csólyospálosi napraforgó-termesztést és az olajsutulás folyamatát vizsgálta. A későbbiekben több település – Mindszent, Öttömös, Ruzsa, Szatymaz, Zákányszék – monográfiáiban jelentek meg tanulmányai. Írásaiban a paraszti gazdálkodás mai helyzetét, változásait, a hagyományos elemek és paraszti innovációk viszonyrendszerét mutatta be. Orosz nyelvtudását is hasznosította Kutatói érdeklődése más tájak, kultúrák felé is irányult: az 1980-as évek második felétől többször járt a Partium és Erdély vidékein, orosz nyelvtudásának köszönhe­tően pedig az 1990-es évek végétől kutatócsoportot vezetett a Duna-deltában élő lipovánok néprajzi vizsgálatára. 2002-ben és 2005-ben Moldvában és Bukovinában is felkeresték a jelentősebb lipovánok településeket. Szintén jelentős és módszeres terepkutatásokat végzett a Szegedi Tudományegyetem néprajz tanszékének munkatársaival Klamár Zoltánnal, Simon Andrással és Mód Lászlóval 2004 és 2008 között, ezúttal a délvidéki: bácskai, bánsági és szerémségi magyar közösségekben. Ferenc kutatási témáihoz kapcsolódóan rendszeresen tart kurzusokat az egyetem néprajz tanszékén.

A néprajzkutató 35 éve dolgozik a Móra Ferenc Múzeumban. Tavaly év végén életpályájának elismeréseként kapta meg az in­tézmény kitüntetését, a Tömörkény-díjat. Emellett a Veritatis Imago című tudományos folyóiratban betöltött főszerkesztői munkáját, valamint egy népi építészeti emlékeket dokumentáló pályázatban betöltött szerepét is elismerték a díjjal. Traktorba ül, és boronál A családi gazdaságot és a tanyát megőrizték, családjával az 1880-as években megvásárolt 15 hektáros földön gazdálkodnak még ma is, feleségével rendszeresen járnak Csólyospálosra, ahol tavasszal retket, ősszel kápia paprikát termesztenek. Úgy fogalmazott, mivel nem ebből kell, hogy megéljenek, így hobbiként kezelik. – Fél óra alatt odaérünk Szegedről. Délután munka után beülök a traktorba, elboronálom a földet, elvetjük a magokat, fóliában gondozom a növényeket. A gazdaság működtetése is az életünk része – emelet ki a néprajzkutató. Hozzáfűzte, hálás családjának, hogy támogatták ebben, elviselték a rengeteg kutatást, utazást, citerapróbáit.”